Krónika

Járvány idején jelentősen nőtt a kéktúrázók száma

Egyes célpontok zsúfolttá váltak

Soha nem látott mértékben nőtt a kéktúrázó kedv 2020-ban. Több mint másfélszer annyi kéktúrás igazolófüzetet vettek a túrázók 2020-ban, mint 2019-ben – közölte a Magyar Természetjáró Szövetség. Kiemelték, húszezernél is több új túrázó indult el tavaly a legendás Országos Kéktúrán, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útjait háromezer-kétszáz, az Alföldi Kéktúra túraösvényeit több mint kétezer frissen nekiinduló természetjáró kezdte el taposni 2020-ban.

Mindhárom kéktúrarész esetében ez rekordnak számít. Összességében az országban már 150 ezer felett van azok száma, akik a kék sávval jelzett túraútvonalat a kéktúra igazolófüzetet használva járják. Tavaly az 1171,8 kilométer hosszú Országos Kéktúrát 387-en teljesítették. A szövetség közleményében hozzátette, a koronavírus miatti bezártságérzet a hazai lakosság kirándulási vágyát sokszorosára növelte, több természetjáró célpont már-már zsúfolttá vált. Olyanok is útnak indultak, akik a járvány előtt ritkán tették ezt.

Kapcsolódó írásaink