Krónika

Utórengések keserítik Horvátország életét

Hétfő óta folyamatosan reng a föld Horvátországban, a két erősebb földmozgás Petrinja és Sziszek városán kívül 86 kisebb településen is súlyos károkat okozott - derült ki az N1 horvát hírcsatorna csütörtöki helyszíni beszámolójából.

Utórengések keserítik Horvátország életét
A hadsereg is részt vesz a romeltakarításban
Fotó: AFP/Damir Sencar

A térségben 3500 ház sérült meg a hétfői 5,2-es magnitúdójú előrengésben, majd a keddi 6,3-as erősségű főrengésben. Az utórengések folyamatosak. Sokan  harmadik éjszaka vannak fedél nélkül. Az elmúlt 72 órában több mint 80 földmozgást mért a horvát szeizmológiai szolgálat, melyek közül több meghaladta a 4-es erősséget.

A tévécsatorna tudósítója szerint már azok sem mernek otthonaikba visszatérni, akiknek a házai csak kismértékben sérültek meg.

Sokan továbbra is az autóikban alszanak, többeket a petrinjai kaszárnyában vagy a sziszeki sportcsarnokban helyeztek el. Sok helyütt még mindig nincs áram és fűtés.

Mindenki a konténereket és lakókocsikat várja - mondta egy lakos a riporternek. A kormány konténereket és száz lakókocsit ígért a térségnek, amelyekből csütörtökön húsz megérkezett Glinába. A közösségi oldalon civilek által szervezett magánakció keretében, magánadományokból szerdán 25 lakókocsi érkezett oda.

Vannak olyan kisebb települések, amelyeken minden ház megsérült, veszélyes bennük tartózkodni. Minthog azonban az emberek háziállatokat tartanak, nem akarják elhagyni otthonaikat. Számukra mobil házakat állítanának fel - hangzott el a riportban.

Sziszekben csütörtökön fűthető sátrakat állítottak fel a kórház mellett, amely a földrengésben szintén megsérült.

Radovan Fuchs oktatási miniszter elmondta, hogy sok iskolát és óvodát is teljesen újjá kell építeni.

Meglátogatta a térséget szerdán Janez Lenarcic válságkezelésért felelős uniós biztos, és az Európai Unió segítségét ígérte.

Zágráb kedden aktiválta az unió polgári védelmi mechanizmusát. Magyarországgal együtt tizennégy tagállam és Törökország ajánlotta fel azonnali segítségét: ágyakat, sátrakat, hálózsákokat, melegítésére és világításra szolgáló berendezést és konténereket küldtek Horvátországba.

Szlovénia szerdán este újraindította a krskói atomerőművet, amelyet elővigyázatosságból állított le még a keddi, 6,3-as erősségű földrengés után.

A keddi földrengésben heten meghaltak, és többen megsérültek. A kormány január 2-ra nemzeti gyásznapot hirdetett.


Több magyar segélyszervezet is adománygyűjtést indított a károsultaknak

A Magyar Református Szeretetszolgálat csütörtökön egy hónapos országos adománygyűjtést hirdetett. Azt írták: Szenn Péter, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspöke arról tájékoztatta a szeretetszolgálatot, hogy a károsultaknak leginkább anyagi támogatásra lenne szükségük.

Közleményükben idézték Juhász Mártont, a szeretetszolgálat ügyvezető igazgatóját, aki kiemelte: a földrengés legnagyobb károsultja Petrinja városa a Sziszek-Monoszló megyében, ezért a Sziszeki Egyházmegyén keresztül nyújtanak anyagi segítséget, és az újjáépítési munkálatokat támogatják adományukkal.

Az adományokat 2020. december 31-től 2021. január 31-ig online átutalással az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül, valamint banki átutalással a Magyar Református Szeretetszolgálat 10702019-85008898-51100005 (CIB Bank) bankszámlaszámára lehet eljuttatni. A közlemény rovatban kérik feltünteni: „horvát földrengés”.

A magyarországi Baptista Szeretetszolgálat csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy megérkezett a horvátországi földrengés helyszínére első küldeményük egy tonna tartós élelmiszerrel, téli ruhával, generátorral, gyermekjátékokkal. A Horvát Baptista Szeretetszolgálat az adományokat a földrengés sújtotta területen kialakított logisztikai bázisáról juttatja el a rászorulóknak.

Hozzátették: a katasztrófa által érintett családok megsegítésére folytatja a gyűjtést a Baptista Szeretetszolgálat.

A felajánlásokat az alábbi bankszámlára várják „horvát földrengés” közleménnyel: Unicredit Bank 10918001-55555555-55555555. A baptista adományvonal, az 1355 tárcsázásával hívásonként 300 forinttal lehet támogatni a horvátországi segélyakciót, valamint a baptistasegely.hu/adomanyozas oldalon lehetőség van online adományozásra is.

A Pécsi Tudományegyetem vezetése közleményben kérte az oktatókat, dolgozókat, valamint jelenlegi és egykori hallgatóikat, hogy a vöröskereszten keresztül támogassák a földrengés károsultjait. Felvették a kapcsolatot partneregyetemükkel, a Zágrábi Egyetemmel is, amelynek petrinjai tanárképző karát is érintette a katasztrófa.

A hétfő óta tartó horvátországi természeti katasztrófának már hét halálos áldozata van. A térségben 3500 ház sérült meg a hétfői 5,2-es magnitúdójú előrengésben, majd a keddi 6,3-as erősségű főrengésben. Az utórengések folyamatosak, az elmúlt három napban több mint 80 földmozgást mért a horvát szeizmológiai szolgálat.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom