Krónika

Hetvennégy évesen szabadulhat a dabasi gyilkos

Másodfokú ítélet

Helybenhagyta a táblabíróság ítéletét a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a dabasi gyilkosság ügyében, így az elítélt legkorábban 74 éves korábban szabadulhat – közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség helyettes szóvivője.

Dávid Lajos felidézte, a középkorú férfi 2018 március elején bement egy Dabason lakó 70 éves nő házába, hogy tőle pénzt szerezzen, ott ütlegelni kezdte az ismerősét, majd a súlyosan sérült és földre került nőt összekötözte. Ezután a sértett csaknem 1,7 millió forintjával távozott. Az idős nő életét vesztette. A férfit elsőfokon bűnösnek mondták ki nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel és a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében. Életfogytig tartó fegyházra és tíz év közügyektől eltiltásra ítélték azzal, hogy legkorábban 30 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.

Kapcsolódó írásaink