Krónika
Csehországban tovább romlott a járványhelyzet

A cseh egészségügyi minisztérium honlapján szombaton reggel nyilvánosságra hozott kimutatásokból kiderült, hogy pénteken 8800 új igazolt koronavírus-fertőződést regisztráltak a hatóságok, ami november közepe óta a legmagasabb napi esetszám. A pozitív eredményt hozó szűrések aránya 27,7 százalékra nőtt. A járvány terjedési mutatója pénteken 1,27-re emelkedett, ami a kór terjedésének gyorsulását jelenti.
Csehországban a koronavírusjárvány november elején tetőzött, amikor a napi fertőződések száma meghaladta a 15 ezret, és a pozitív szűrések aránya 38 százalék felett volt. Néhányhetes javulás után a járványhelyzet december elején újra romlani kezdett.
Az öt kockázati sávra osztott százpontos hivatalos táblázat alapján a csak mintegy két hétig érvényes harmadik sávból pénteken az egész ország visszatért a szigorúbb negyedik sávba.
A cseh kormány döntése alapján ezért pénteken újra bezártak a vendéglők és a szállodák, míg az üzletekkel és a szolgáltatásokkal ezúttal kivételt tettek, bizonyos feltételek mellett kinyithatnak és működhetnek.
Ismét érvénybe lépett azonban az éjszakai kijárási tilalom. A kulturális intézmények megint bezártak, és a sportrendezvényeket továbbra is nézők nélkül kell megtartani. A kormány péntektől engedélyezte a síközpontok működését is, de a hegyvidéki szállodák és panziók zárva maradnak.
Ugyanakkor a kórházban kezeltek száma továbbra is 4600 körül mozog, közülük mintegy 600 személy állapota minősíthető súlyosnak. Szakértők szerint pozitív jelenség, hogy ezek a mutatók már több mint egy hete nemigen változnak, s a kórházak terhelése a korábbi állapotokhoz viszonyítva jóval kisebb.
Az októberben Prágában és Brünnben felépített tábori kórházakra egyelőre nem volt szükség. A napi elhalálozások száma továbbra is száz alatt van. Pénteken az eddigi adatok szerint mintegy 60 ember halt meg. A járvány márciusi kitörése óta a kór szövődményeiben péntekig 10 271 személy halt meg.
Szerdán elkezdődött a lakosság országos szűrése is antigéntesztekkel. Az önkéntes és ingyenes akció december 16-tól január 15-ig tart.
Az érdeklődés országszerte nagy, a hatóságok azzal számolnak, hogy január közepéig mintegy másfél millió embert tudnak letesztelni. Az első három napon a tesztek mintegy 5 százaléka mutatott ki fertőzést.
A karácsonyi ünnepek alatti közrendről és óvintézkedésekről hétfőn várható hivatalos döntés. Azt már bejelentették, hogy az éjjeli kijárási tilalom ellenére megtarthatók lesznek az éjféli misék, de a templomokat csak befogadóképességük 20 százalékáig tölthetik meg a hívek. A hagyományos szilveszteri utcai rendezvények tilosak. A települések többsége lemondta a tűzijátékokat és fényjátékokat is.
A cseh kormány bejelentette, hogy kérni fogja a parlamentet a december 23-án lejáró szükségállapot egy hónappal való meghosszabbítására.
A parlament december 22-én foglalkozik a kérdéssel. Az ellenzéki pártok nem értenek egyet a hosszabbítással, ezért várhatóan kompromisszumos megoldás születik.
Szerbiába a jövő hét elején érkezik kisebb vakcinaszállítmány
A szerbiai gyógyszerügynökség (ALIMS) pénteken engedélyezte az amerikai-német Pfizer/BioNTech új koronavírus elleni vakcinájának forgalomba hozatalát, amelyből közel 5000 dózis érkezik első körben jövő hét elején az országba, és az idősotthonok lakóit oltják be vele - közölte szombaton Zlatibor Loncar egészségügyi miniszter.
A tárcavezető kiemelte: Szerbia az elsők között kapott vakcinát, mert azon öt ország között van a világon, amely először kötött szerződést a Pfizerrel.
Belgrád korábban 340 000 adag oltóanyag beszerzésére kötött előszerződést ezzel a gyártóval, de vizsgálják az orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm koronavírus-vakcina szerbiai engedélyezését is.

A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma szombatra Szerbiában 4910-zel 292 640-re, Koszovóban 385-tel 48 337-re, Észak-Macedóniában 883-mal 77 134-re, Montenegróban 395-tel 43 390-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 784-gyel 104 877-re növekedett.
A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában az utóbbi 24 órában 51-gyel 2580-ra, Koszovóban héttel 1240-re, Észak-Macedóniában 29-cel 2254-re, Montenegróban hattal 620-ra, Bosznia-Hercegovinában pedig 33-mal 3507-re nőtt.
Újabb angliai országrészekben lépett érvénybe a legmagasabb járványkészültségi szint
Londonban és a vele határos keleti-északkeleti térségekben már szerda óta a hármas készenléti fokozat van érvényben.
Szombat hajnalban a brit főváros közelében fekvő Bedfordshire, Buckinghamshire, Berkshire és Hertfordshire megyék egész területén, valamint Surrey, East Sussex, Cambridgeshire és Hampshire megyék egyes térségeiben szintén a legmagasabb, harmadik készenléti fokozat lépett életbe.
Az intézkedés alapján az érintett térségekben be kell zárniuk a múzeumoknak, a turistalátványosságoknak, a zárt terű szórakozóhelyeknek, a szállodáknak és egyéb szálláshelyeknek, valamint az összes vendéglátóhelynek, bár az utóbbiak elvitelre és házhozszállításra felvehetnek ételrendelést.
Emellett a nem egy háztartásban élők zárt terekben nem tarthatnak összejöveteleket, és a szabadtéri helyszíneken is csak hat, nem egy fedél alatt lakó ember tartózkodhat egymás társaságában.
A boltok, köztük a nem alapvető árucikkeket forgalmazó üzletek, a fodrászatok, az edzőtermek ugyanakkor nyitva maradhatnak.
A brit kormány járványügyi korlátozó intézkedései rendszerint csak Angliára terjednek ki, mert az egészségügyi szabályozás az Egyesült Királyság többi országában - Skóciában, Walesben és Észak-Írországban - a helyi kormányok hatáskörébe tartozik.
Az 56 milliós Angliában él ugyanakkor az Egyesült Királyság lakosságának 85 százaléka.

A szombaton életbe léptetett szigorítások nyomán 38 millió ember - Anglia lakosságának 68 százaléka - él olyan térségekben, amelyekre a legmagasabb szintű járványkészültségi előírások érvényesek.
A készültségi szint emelésének egyik fő oka az, hogy Délkelet-Angliában egy hét alatt 46 százalékkal, Kelet-Anglia egyes vidékein kétharmadával emelkedett az újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzések száma.
A brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testületének (SAGE) péntek este ismertetett számításai alapján a koronavírus-járvány terjedési ütemét jelző reprodukciós mutató (R) becslési sávja országos átlagban 1,1-1,2 között van.
Ez azt jelenti, hogy tíz fertőzött átlagosan 11-12 másik embernek adja át a koronavírus-fertőzést. Az 1-es határérték feletti R mutató a fertőzések számának gyorsuló növekedésére utal. A SAGE a múlt héten jóval alacsonyabb, 0,9-1 közötti rátát mutatott ki országos átlagban.
Jövő szerdától öt napra jelentősen enyhül a járványellenes intézkedések szigora, annak érdekében, hogy a családok együtt tölthessék a karácsonyt.
Boris Johnson brit miniszterelnök péntek este a BBC televíziónak nyilatkozva azonban megismételte azt a kérést, hogy mindenki csak „kis karácsonyt” tartson az idén.
Johnson nem adott egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy elkerülhető lesz-e az újabb országos zárlat elrendelése Angliában. Úgy fogalmazott: nagyon bízik abban, hogy igen, de a fertőzések száma igen jelentősen emelkedett az elmúlt hetekben.
Hozzátette ugyanakkor: a múlt héten kezdődött országos oltási kampány és a járvány megfékezését célzó korlátozások hatására a jövő év „már egészen más lesz”, mint az idei.
A BBC-nek nyilatkozó kormányzati források szerint Boris Johnson péntek este megbeszéléseket tartott kabinetjének tagjaival arról az új koronavírus-variánsról, amelynek azonosításáról a hét elején számolt be Matt Hancock egészségügyi miniszter.
E megbeszélésekről nem szivárogtak ki érdemi részletek, de korábbi hivatalos közlések szerint a szakértők elsősorban azt vizsgálják, hogy a Délkelet-Angliában feltűnt új koronavírus-változatnak köze lehet-e a fertőzések számának megugrásához ebben a térségben.
Hancock már a hét eleji tájékoztatójában kiemelte: a vizsgálatok alapján semmi nem utal arra, hogy ez a koronavírus-változat az eddig ismert variánsnál nagyobb valószínűséggel okozna súlyos megbetegedést, és az egybehangzó klinikai szakértői vélemények szerint nagyon valószínűtlen, hogy ez a típus ne reagálna a koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyagokra.