Krónika
Karácsony előtt zöld utat kap az EU-ban a Pfizer vakcinája
Olaszországban január közepén kezdődik a tömeges oltás, és a vasárnap bejelentett lazítások után tumultuózus jelenetek voltak a bevásárlóutcákban

A német kormányzati és brüsszeli EU-s forrásokra hivatkozó beszámolók megjelenésével egy időben Berlinben sajtótájékoztatót tartott Jens Spahn német szövetségi egészségügyi miniszter, aki az értesülést közvetve megerősítve azt mondta, az egész EU számára „nagyon jó hír”, hogy december 23-ra befejeződhet az EMA vizsgálata. Hangsúlyozta: ugyanazt az EU-s szabályt alkalmazva, mint az Egyesült Királyság, Németország vagy bármely más, a többieknél gazdagabb nyugat-európai tagállam is megtehette volna, hogy nemzeti hatáskörben jár el az oltóanyag engedélyeztetése, beszerzése és használata ügyében, de a huszonhetek az összetartás, a szolidaritás útját választották. Elmondta: Németországban az EMA-engedély kiadása után legfeljebb három-négy nappal megkezdődik az oltások beadása.
Domenico Arcuri járványügyi kormánybiztos bejelentette: január 6-án indítják el a koronavírus elleni oltási kampányt, míg január 15-én megkezdődik a tömeges oltás Olaszországban, ami önkéntes és ingyenes lesz. Elmondta, hogy az első fázisban 1,8 millió adag oltóanyag érkezik, amelyből 1,4 milliót az egészségügyi dolgozók kapnak meg, a többit pedig az idősotthonok lakói és dolgozói. A minél szélesebb körű részvételt reklámmal ösztönzik. A vakcina központi tárolási és elosztóhelyeként a Róma közeli Pratica di Mare katonai légitámaszpontját jelölték ki. Az ország különböző részein háromszáz oltóállomást állítanak fel tereken, utcákon.
Az egészségügyi minisztérium hétfői adatai szerint az aktív fertőzöttek száma 675 ezer fölött van. Kórházban jelenleg több mint 27 ezer beteget kezelnek, és 3095-en vannak lélegeztetőgépen, miközben egy hónapja, november 14-én több mint harmincezren voltak kórházban és több mint 3500-an intenzív osztályon. A koronavírus-járvány február végi terjedése óta a halottak száma elérte a 65 011-t, ami jelenleg a legmagasabb Európában. Vasárnaptól az ország nagy része már alacsonyan járványveszélyesnek számít, vagyis sárga besorolást kapott. Közepesen veszélyes, narancssárga régió Campania, Toszkána, Abruzzo, Valle d’Aosta és Bolzano területe maradt, vörös zóna már nincsen. A vasárnapi nyitás miatt hatalmas tömeg árasztotta el a vásárlóutcákat, presszókat, éttermeket. A római Trevi-kútnál az emberek mozdulni sem tudtak egymástól, a rendőrség a környező utcák lezárásával és tereléssel igyekezett oszlatni a tömörülést. A hatóságok korábbi rendelkezései szerint december 21. és január 6. között leállítják a tartományok közötti mozgást, valamint december 25-én, december 26-án és január 6-án, vízkereszt ünnepén a települések, városok közötti közlekedést is. Giuseppe Conte miniszterelnök nem zárta ki, hogy az ünnepi időszak egészében visszaállítják a szigorú korlátozásokat.
Széttöredezett ellátórendszer
Beismerték Svédországban, hogy kudarcot vallottak a járványkezelésben
Svédország kudarcot vallott abban, hogy megvédje az idősotthonok és más gondozóintézetek lakóit a koronavírus-járványban – állapította meg kedden ismertetett jelentésében a svéd kormány által megbízott vizsgálóbizottság. A kudarchoz a testület szerint nagyban hozzájárult egyrészt az, hogy a vírus széles körben elterjedt, másrészt pedig azok „a strukturális hiányosságok, amelyek már jó ideje ismertek voltak”. A dokumentum szerint ezek a hiányosságok vezettek ahhoz, hogy a bentlakásos idősgondozás nem volt felkészülve, illetve megfelelően felszerelve a járványra. A jelentésben a ezzel összefüggésben a többi között a személyzet védőfelszerelésének hiányát, a tesztelések elhúzódását és a késve bevezetett látogatási tilalmat említették. A vizsgálóbizottság a svéd egészségügyi ellátórendszer és idősgondozás „széttöredezettségét” emelte ki gyenge pontként. A testület megállapította azt is, hogy a hiányosságokért a felelősség a hivatalban lévő kormányt, illetve elődeit terheli. A 10,3 millió lakosú Svédországban a járvány kitörése óta mintegy 341 ezer fertőzöttet regisztráltak, akik közül több mint 7600 haltak bele a Covid–19 betegség szövődményeibe.
(FP)
Röviden
HOLLANDIA: Keddtől kezdődően öt hétre karanténban van az ország. Bezártak az iskolák, a nem alapvető cikkeket áruló üzletek, a múzeumok, a könyvesboltok, a sportcentrumok. A kormány azt kéri, mindenki maradjon otthon. Kerülni kell a csoportosulást, a közeli családtagokon kívül mindenki legfeljebb két emberrel találkozhat, karácsony este hárommal.
SZERBIA: A külföldieknek 48 óránál nem régebbi negatív koronavírustesztet kell felmutatniuk a határon, a szerb állampolgárok viszont akár teszt nélkül is hazatérhetnek, ám akkor tíznapos karantén vár rájuk. A hétköznapokon a továbbiakban is csak 17 óráig tarthatnak nyitva a vendéglátóhelyek, míg a hétvégékre továbbra is zárvatartás érvényes.
HORVÁTORSZÁG: Egy nap alatt 2360 új fertőzöttet azonosítottak, 73-an haltak bele a betegségbe. Az elmúlt héthez képest 5,6 százalékkal nőtt a napi új esetek száma. Ha nem javul a helyzet, a sajtó szerint a tavaszihoz hasonló lakhelyelhagyási tilalmat vezethetnek be az országban. Nem lehet majd elhagyni a lakóhely szerinti megyét vagy várost.
OROSZORSZÁG: Az összes régióba kiszállították a Szputnyik–V oltóanyagot, a vakcináció az ország egész területén megkezdődött – közölte Mihail Murasko egészségügyi miniszter. Az egészségügyi tárca nyilvántartása eddig mintegy 28 500 beoltott ember adatait tartalmazza. Korábban Mihail Misusztyin kormányfő közölte, hogy a védőoltás önkéntes és ingyenes. Azt ígérte, december folyamán 480 ezer adag vakcina jut el a régiókba.
A Worldometers.info kedd esti adatai szerint világszerte már 73,5 millióan fertőződtek meg, több mint 1,6 millióan elhunytak, 51,6 millióan pedig meggyógyultak a betegségből.