Krónika
Elindult az oltási kampány az Egyesült Államokban
Bevetették a Pfizer-vakcinát
Ezt követően azt nyilatkozta, nem érzett különbséget más oltásokhoz képest, és jól érzi magát. Az országban ezzel megindult a tömeges oltás. Első körben az egészségügyi dolgozókat és az idősotthonokban élőket oltják be – ezt Donald Trump amerikai elnök erősítette meg, miután a Reuters kormányzati forrásokra hivatkozva azt állította, a Fehér Ház dolgozói elsők között kapják meg az oltóanyagot. Trump ezt cáfolta, hozzátéve, egyelőre ő maga sem oltatja be magát. A hatóságok tervei szerint elegendő oltóanyag áll majd rendelkezésre ahhoz, hogy március közepéig százmillió amerikai be legyen oltva. Május végére vagy június közepére pedig már az amerikaiak többsége hozzáférhet az oltóanyaghoz. Az Egyesült Államok a legsúlyosabban érintett ország, ahol már több mint 16 millióan fertőződtek meg, háromszázezren pedig elhunytak. Eközben a szomszédos Kanadában szintén beadták az első oltásokat a koronavírus ellen.
Röviden
•
SZLOVÉNIA: Bár a kormány szombaton egy héttel meghosszabbította az országos szigorításokat, vasárnap este mégis az enyhítés mellett döntöttek. Mától részlegesen újraindítják a közösségi közlekedést, illetve több üzlet és szolgáltatás újra kinyithat. Négy, kedvezőbb járványmutatókkal rendelkező régióban többek közt felfüggesztik a napközbeni lakhelyelhagyási tilalmat azoknak, akik letöltik a Covid–19-alkalmazást. Ők elhagyhatják a várost is, csak a régiót nem.
•
OROSZORSZÁG: Újabb foglalkozásokra terjesztették ki a védőoltást Moszkvában: hétfőtől az okmányirodák,
a kulturális intézmények és a kiskereskedelmi alkalmazottak is feliratkozhatnak. Korábban a lehetőséget a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók és a szociális munkások számára nyitották meg. Tegnap 27 328-cal nőtt a fertőzöttek száma, 450-en pedig elhunytak az országban.
•
ANGLIA: A háromfokozatú készenléti rendszer legmagasabb szintje lép életbe holnaptól Londonban és néhány környező megyében, miután az utóbbi időszakban jelentősen megugrott a fertőzések száma. A döntés értelmében be kell zárniuk a múzeumoknak, a turistalátványosságoknak, a zárt terű szórakozóhelyeknek, a szállodáknak,
a vendéglátóhelyek pedig csak házhoz szállításra és elvitelre vehetnek fel rendelést.
•
SZINGAPÚR: Már év végén megkezdődhet a lakosság beoltása Szingapúrban, miután a hatóságok engedélyezték a Pfizer és BioNTech vakcinájának alkalmazását – közölte Li Hszien Lung kormányfő. Terveik szerint jövő év harmadik negyedére minden lakos, azaz 5,7 millió ember számára lesz már oltóanyag. Az egészségügyben dolgozók, a járványnak más módon kitettek, az idősek és az alapbetegségekkel küzdők elsőbbséget élveznek majd.
A Worldometers.info hétfő esti adatai szerint világszerte már mintegy 72,7 millióan fertőződtek meg, több mint 1,62 millióan elhunytak, 51 millióan pedig meggyógyultak a betegségből.