Krónika

A szegények kimaradhatnak

A gazdag országok felhalmozzák a vakcinákat

Miközben a világ gazdagabb országai előre felvásárolják a különböző vakcinákat, közel hetven szegény országba alig fog jutni védőoltás, jövőre náluk csak minden tizedik ember kaphatja majd meg a vakcinát – erre figyelmeztet a több nemzetközi szervezet alkotta People’s Vaccine Alliance. Biztató lépések ugyan már történtek ez ügyben, de ez szerintük még mindig nem elég.

Eddig az AstraZeneca vállalta, hogy vakcinái 64 százalékát fejlődő országok kapják majd meg, valamint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Covax nevű kezdeményezésén belül 92 szegényebb országban 700 millió dózis vakcina szétosztását tervezi.

Mindeközben a Föld népességének mind­össze 14 százaléka él gazdag országokban, de ezek (az Európai Unió tagállamai, az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Kanada, Japán, Svájc, Ausztrália, Hongkong, Makaó, Új-Zéland, Izrael és Kuvait) már felvásárolták a rendelkezésre álló oltások 53 százalékát. Kanada például annyit, hogy lakosságát ötször képes lenne beoltani. A jelentésben nyolc nagy vakcinagyártóval megkötött szerződéseket vizsgáltak, köztük az orosz Szputnyik–V és a kínai Sinopharmmal kötött megállapodásokat is – derül ki a Reuters összefoglalójából.

A jelentésben kitértek arra is, hogy miközben a Pfizer vakcináját Nagy-Britanniában kedden már elkezdték beadni a veszélyeztetett csoportoknak, a világ hatvanhét szegény országában, például Etiópiában, Bhutánban vagy éppen Haitin erre még jó ideig biztosan nem lesz lehetőség. A Pfizer–BioNtech és az amerikai Moderna vakcináit is lefoglalták a gazdag államok. A jelentés készítői szerint a gyógyszergyártóknak meg kéne osztaniuk egymással a WHO-n keresztül a vakcinák gyártásának technológiai sajátosságait, hogy így felgyorsíthassák az előállítást.

Kapcsolódó írásaink