Krónika

Fény az alagút végén: elindult a tömeges védőoltás a briteknél

Hetven központban zajlik a veszélyeztetettek vakcinálása a szigetországban – Shakespeare névrokona az elsők között kapta meg a Pfizer és a BioNTech oltóanyagát

Elsőként egy kilencvenéves asszony, másodikként pedig egy nyolc-vanegy éves férfi kapta meg a Pfizer–BioNTech-vakcinát az Egyesült Királyság országos oltási kampányában. A szigetország első körben nyolcszázezer dózissal oltja be a veszélyeztetett csoportokat, ehhez hetven kórházban alakítottak ki oltópontokat.

Fény az alagút végén: elindult a tömeges védőoltás a briteknél
A kórház dolgozói tapssal köszöntötték az első pácienst, Margaret Keenant
Fotó: AFP/Pool/Jacob King

Kedd reggel kezdetét vette az Egyesült Királyság történetének legnagyobb kiterjedésű oltási kampánya. Az északír Enniskillenből származó asszony, Margaret Keenan volt az első, aki megkapta a Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett koronavírus elleni oltást. A barátai által csak Maggie-nek nevezett nő jövő héten ünnepli kilencvenegyedik születésnapját. Mint mondta, kiváltságosnak érzi magát. „Ez a legjobb korai születésnapi ajándék, amit csak kívánhattam, hiszen azt jelenti, hogy a következő évben már a családommal és a barátaimmal lehetek, azok után, hogy az év nagy részét egyedül töltöttem” – nyilatkozta az asszony, azt javasolva, aki teheti, szintén oltassa be magát. A vakcinát másodikként William Shakespeare kapta meg – nem a szonettek királya, hanem egy nyolcvanegy éves férfi, aki Keenanhez hasonlóan szintén a Coventry Egyetemi Kórház ápoltja.

A 81 éves William „Bill” Shakespeare, a második páciens
A 81 éves William „Bill” Shakespeare, a második páciens
Fotó: AFP/Pool/Jacob King

Mint ismert, az Egyesült Királyság az első ország a világon, ahol bevetették a Pfizer és a BioNTech vakcináját. A szigetországot ugyanis nem kötik már az európai uniós szabályozások, így a brit gyógyszer-felügyeleti hatóság (MHRA) jelentősen felgyorsítva az engedélyeztetési eljárást, a múlt héten bejelentette, zöld jelzést ad a vakcinának. A tegnap kezdődött kampányhoz első körben nyolcszázezer adat oltóanyag áll rendelkezésre. Ehhez hetven kórházban alakítottak ki oltóhelyeket, de a hatóságok azt szeretnék, hogy idővel a körzeti orvosi rendelőkben, valamint a patikákban is be lehessen adni a vakcinát. A brit kormány negyvenmillió dózist rendelt, amelyek reményeik szerint a hónap végére úgyszintén megérkeznek. Emellett az AstraZeneca vállalat és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű oltásából is rendeltek százmillió adagot. E készítmény engedélyeztetése szintén folyamatban van, elképzelhető, hogy az MHRA már karácsony előtt jóváhagyja.

Már korábban felállítottak egy elsőbbségi listát arról, hogy ki milyen sorrendben kaphatja meg az oltást. A lista élén az idősotthonok lakói és gondozói állnak, őket követik a 80 éven felüliek, illetve az egészségügyi ellátás és a gondozói szolgálatok első vonalában dolgozók, majd a 75, a 70, a 65, a 60, az 55, végül az 50 éven felüliek következnek. A 65 éven felüliekkel egy csoportba tartoznak azok a 16–64 év közöttiek, akiknek krónikus alapbetegségük van.

Kombinálnák a különböző hatóanyagokat

A Pfizer–BioNTech és az AstraZeneca oltásának kombinálását tervezik brit szakértők. A kísérletek januárban kezdődnének el, amikorra várhatóan az AstraZeneca is megkapja a szükséges engedélyt. Azt próbálják kideríteni, hogy a vakcinák együtt hatásosabbak-e, mint külön-külön. Akik részt vesznek majd a kísérletben, mindkét típusból egyet-egyet kapnak majd. Úgy tervezik, hogy a kísérletbe bevonják majd a Moderna oltását is, ha már az is megkapta az engedélyt a szigetországban. A Pfizer és a Moderna vakcinája egyaránt 95 százalékos hatékonyságú a végleges eredmények szerint. Az AstraZeneca brit–svéd gyógyszeripari csoport és az Oxfordi Egyetem közös vakcinája is biztonságos, a legújabb, megismételt vizsgálatok szerint meghaladja a hetven százalékot a hatékonysága. Heteken belül piacra kerülhet az Egyesült Királyságban.
(PS)

Röviden

OROSZORSZÁG: A védőoltásra készülőknek az immunizáció előtt két hétig, valamint az első injekció után 42 napig le kell mondaniuk az alkoholfogyasztásról – jelentette ki Anna Popova tiszti főorvos. A két összetevőből álló Szputnyik-V vakcina két oltása között 21 napnak kell eltelnie, és a második injekció után újabb 21 napig tart az immunitás kialakulása. Moszkvában szombaton kezdték meg a tömeges vakcinációt. Bejelentették, a Szputnyik-V vakcinával fogják beoltani az orosz űrhajósok csapatát is és a felkészítő központ személyzetének azt a részét, amelyik közvetlen kapcsolatba kerül velük.
 

NÉMETORSZÁG: Teljes körű, az ország életét messzemenően befagyasztó zárlatot sürget a Leopoldina tudományos akadémia. Állásfoglalásuk szerint a járványt még nem sikerült ellenőrzés alá vonni, és csak így lehet megszüntetni az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomást. Sajtóhírek szerint Angela Merkel kancellár is szigorításokat sürget. Szászországban december 14-től bezárják az iskolákat, és a nem létfontosságú üzletek bezárnak.
 

SVÉDORSZÁG: Legfeljebb nyolcan vegyenek részt az év végi ünnepi összejöveteleken – erre szólította fel a lakosságot Stefan Löfven svéd miniszterelnök. Az ország viszonylag laza korlátozásokkal és lakossági felhívásokkal különutas, vitatott megoldást választott a járvány elleni küzdelemben. November óta azonban szigorítani kényszerült a korlátozásokon, egyebek mellett megtiltotta alkohol árusítását 22 óra után, valamint a nyolc főnél nagyobb nyilvános rendezvényeket. December 7-től január 6-ig távoktatást vezettek be. Karantén és kötelező maszkviselet viszont nincs. A mintegy tízmillió lakosú országban már csaknem 300 ezer az azonosított fertőzöttek száma, akik közül 7200-an el is hunytak a kórban.


ROMÁNIA: November 27. óta folyamatosan csökkent az aktív koronavírus-fertőzöttek száma, de tegnapra minden eddiginél több, 213 halálesetet jegyeztek. Jelenleg 12 571 embert kezelnek kórházban, közöttük 1276 súlyos állapotú beteg.


LENGYELORSZÁG: Kedvezményekre számíthatnak majd azok, akik beoltatják magukat – közölte az egészségügyi tárca. A hatóságok januárban tervezik az oltás elindítását. Aki elfogadja az oltást, arra nem vonatkoznak majd a karanténintézkedések, ha fertőzöttel érintkeznek, illetve ha visszatérnek egy magas kockázatú országból. Emellett nem érintené őket a gyülekezésre, összejövetelekre vonatkozó szabályozás sem.

A Worldometers.info adatai szerint világszerte 68,2 millió a fertőzöttek száma, több mint 1,5 millióan elhunytak, 47,2 millióan pedig meggyógyultak.

Kapcsolódó írásaink