Krónika
Jair Bolsonaro nem fogja beoltatni magát
Megszólalt a brazil elnök

Jair Bolsonaro
Fotó: AFP
A brazil elnök arra hivatkozott, jogában áll elutasítani a vakcinát, és közölte, a parlament nem fogja kötelezővé tenni az oltást. A 65 éves elnököt számtalan kritika érte, amiért alábecsülte a járvány jelentőségét. Júniusban maga is átesett a fertőzésen. Brazília több mint hatmillió igazolt esetével a harmadik legfertőzöttebb ország a világon. Az ország százmillió adagot rendelt az AstraZeneca vakcinájából, és egyeztetnek a Pfizerrel is. Az országban folytatódik a kínai SinoVac oltóanyagának klinikai tesztje annak ellenére, hogy egy önkéntes nemrég elhunyt. A szakértők szerint a halálának semmi köze nem volt a vakcinához.