Krónika

Újabb gépjárműveket ajánlottak fel a járvány elleni védekezéshez

Hasonlóan a járvány tavaszi, első hullámához, a járvány második hullámában is húsz gépjárművet ajánlott fel a védekezéshez a Toyota magyarországi márkaképviselője a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) számára, az autók főleg kórházakhoz és a Semmelweis Orvostudományi Egyetem tesztelésben részt vevő önkéntes egyetemistáihoz fognak kerülni - mondta el szerdán Budaörsön az NHKT elnöke.

Újabb gépjárműveket ajánlottak fel a járvány elleni védekezéshez
Már tavasszal is tett felajánlásokat a Toyota
Fotó: Baptista Szeretetszolgálat

A politikus közölte: egy gépjármű a Magyar Vöröskereszthez, kilenc az ország különböző kórházaihoz kerül, tízet pedig a tesztelésben részt vevő egyetemisták fognak használni.

Kiemelte, hogy több mint ezer egyetemista vállalta a járvány elleni védekezésben az önkéntes munkát. „Nagyon sok emberen fogtok segíteni, de hiszem azt, hogy sokat fogtok ti is kapni” - üzente az NHKT elnöke az önkénteseknek.

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója arról beszélt, hogy a járvány kezdete óta az OMSZ munkatársai mintegy 60 ezer fertőzőgyanús, vagy fertőző beteg egészségügyi ellátását segítették. Hozzátette, hogy az orvostanhallgatókkal és önkéntesekkel kiegészülve 430 ezer mintavételt végeztek országosan.

A civil és vöröskeresztes önkéntesek mellett már medikus és műszaki egyetemi hallgatókat is koordinálnak, naponta több száz önkéntes egységet mozgatva - fűzte hozzá a mentőszolgálat főigazgatója.

László Richárd, a Toyota Central Europe Kft. országigazgatója elmondta, hogy hatvan napra biztosították a járműveket a védekezéshez, de természetesen rugalmasak, ha továbbra is szükség lenne rájuk.

Tripolszky Bálint, a Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke azt mondta, egyetemük diákjai a járvány első hullámától kezdve segítik a védekezést, tavasszal több mint ezer hallgató dolgozott így kórházakban, klinikákon. Hozzátette, hogy a nyár végén négy saját szűrőpontot állítottak fel, októberben pedig csatlakoztak az OMSZ szűrési programjához.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom