Krónika
Olaszországban nem enyhítenek a korlátozásokon

Roberto Speranza egészségügyi miniszter december 3-ig meghosszabbította a jelenleg érvényben levő intézkedéseket, melyek járványveszélyesség szerint osztályozzák a tartományokat. Egyetlen tartomány fokozatát sem enyhítették. Vörös zóna maradt Lombardia, Piemont, Valle d'Aosta, Calabria, Campania, Toscana, Abruzzo, valamint Alto Adige, amely autonóm régióként maga hirdette ki kiemelten járványveszélyesnek a területét.
Az érintett tartományok vendéglátási és kereskedelmi ágazata abban reménykedik, hogy esetleg már november 27-től a járványgörbe lehetővé teszi a szigorú korlátozások részleges oldását. Erre a napra esik a karácsony előtti kedvezményes vásárlás kezdete a Black Friday-akciókkal. A teljesen lezárt, ezért üres Milánóban péntek este megkezdték a belvárosi karácsonyfák felállítását emlékeztetve, hogy a karácsonyi időszak „elveszítése” újabb jelentős gazdasági kiesést vonna maga után.
A síturizmus is nyitást sürget: a jelenleg lezárt másfél ezer olaszországi sípálya üzemeltetője elképzelhetetlennek tartja, hogy az idén ne nyissanak meg karácsonyra, vagy legalább január első hetétől. Emlékeztettek, hogy a szektor évente 40 millió turistát, 12 milliárd euró forgalmat, valamint 60 ezer munkahelyet biztosít.
Az egészségügyi hatóságok ellenzik a sípályák újranyitását a nyáron történtek megismétlésétől tartva, amikor a tengerpartokat lepték el tömegek lepték el a tengerpartokat, és ez ősszel a járványgörbe emelkedéséhez vezetett.
Egy nap alatt 37 242 új beteget szűrtek a korábbi valamivel több mint 36 ezer után, miközben a tesztelések száma húszezerrel kevesebb volt. Az aktív fertőzöttek száma túllépte a 777 ezret. Egy nap alatt 699 beteg halt meg a korábbi 653 után, így a halottak száma elérte a 48 569-t.
Pozitívnak számít, hogy csökkenést mutat az intenzív osztályokra kerülők napi száma: pénteken harminchattal emelkedett a lélegeztetőgépre kapcsolt betegek száma a keddi százhúszhoz képest. Jelenleg 3748-an vannak intenzív osztályon.
A reprodukciós ráta húszból négy tartományban egyes érték alá süllyedt. A Közegészségügyi Intézet (Iss) értékelése szerint a járványhelyzet javulóban van, de még nem szabad engedni a korlátozásokból.
Az északi Alto Adige tartományban, vagyis Dél-Tirolban tömeges koronavírus-tesztelést kezdtek pénteken. A majdnem félmillió lakosú régióban vasárnap estig kétszáz tesztállomáson végzik a szűrést, amelyben 11 ezer egészségügyi dolgozó, valamint gyógyszerészek is segédkeznek.
Az első nap, a reggel nyolctól este hat óráig tartó teszteléseken, már majdnem 83 ezren vettek részt, és a nem teljesen feldolgozott eredmények szerint eddig 1256 pozitív személyt szűrtek, akikre tíz napos házi karantén vár.
Olaszországot megrázták a sajtóban közölt üzenetek, amelyeket a Covid-osztályokon meghalt betegek hagytak maguk után. A náluk levő papírcetlikre, újságokra írtak rövid sorokat, így búcsúzva családtagjaiktól, akikkel utolsó óráikban sem tudtak találkozni.
Egy idős beteg egy keresztrejtvény-újság lapjára írt búcsút bocsánatot kérve gyermekeitől, amiért nem volt ereje megküzdeni a betegséggel.
A francia kormány a korlátozások fokozatos enyhítésére, Párizs a fővárosiak 30-40 százalékának beoltására készül
A kormánytagok után pénteken a francia nemzeti közegészségügyi ügynökség is megerősítette, hogy minden járványügyi mutató egyértelműen csökken. A szervezet ugyanakkor óvatosságra intett, miután „a járvány tetőzése utáni lassulás még nem jelenti a járvány végét”.
A kórházakban pénteken 31 906 fertőzöttet ápoltak, közülük 4582-en voltak intenzív osztályon. Mindkét szám negyedik napja csökken.
Az elhunytak száma több heti emelkedés után a múlt héten napi átlagosan 400-on stabilizálódott.
Pénteken 386-an vesztették életüket a kórházakban, de az elhunytak száma 1138-cal 48 265-re emelkedett. Ennek oka, hogy az idősotthonokban a héten meghaltak csak pénteken kerültek bele a hivatalos statisztikába.
A közegészségügyi ügynökség emlékeztetett arra, hogy kilenc nagyvárosban október 17-én éjszakai kijárási korlátozás lépett életbe 20 millió ember számára, amit egy héttel később a franciák kétharmadára kiterjesztettek, majd október 30-tól az egész ország karantén alá került.
Ennek eredményeként a november 9-től 15-ig tartó héten már negyven százalékkal kevesebb új fertőzéses estet tártak fel a hatóságok, a betegfelvétel a kórházakban 13 százalékkal csökkent, az intenzív osztályokon pedig 9 százalékkal kevesebb fertőzöttet ápoltak, mint az azt megelőző héten.
Az ügynökség szerint az egyértelmű javulás ellenére az óvintézkedések megtartása elengedhetetlen a vakcina januári megérkezéséig.
A kormány mellett működő tudományos tanács vezetője, Jean-Francois Delfraissy pénteken elmondta: „az oltóanyag érkezésével már látni a fényt az alagút végén”.
Emmanuel Macron kedd este élő televíziós beszédben ismerteti a karantén fokozatos feloldásának menetrendjét, ami elsősorban a kereskedelem újraindulását jelentheti, akár már november 28-tól.
A nagykereskedelmi cégek internetes oldalai a kormány kérésére karácsony előtt megrendezett „fekete péntek” elnevezésű bevásárló napot elhalasztották a tervezett november 27-ről december 4-re, amikor is már várhatóan a kiskereskedelmi boltok is nyitva tarthatnak.
A színházak és a mozik azt kérték a kormánytól, hogy engedélyezze a decemberi megnyitást, még akkor is, ha a karantén feloldásával az éjszakai kijárási tilalom életben maradna.
Sajtóértesülések szerint az indok nélküli lakhelyelhagyási tilalom viszont akár karácsonyig is érvényben maradhat, azaz a franciák továbbra is csak előre kitöltött igazolással hagyhatják el az otthonukat.
Jean-Francois Delfraissy szerint az év végi ünnepek idejére az élet még nem térhet vissza a megszokott kerékvágásba. A kormány a karantén teljes feloldásához előzetesen 5 ezerben maximalizálta a napi esetszámot, amit a szakember csak az év végén, de inkább januárban tart lehetségesnek.
A párizsi városháza eközben bejelentette, hogy kijelölték azt az öt helyszínt, ahol az oltóanyagok megérkezését követően a főváros lakosságának 30-40 százalékát azonnal be lehet oltani.
Az öt oltóközpontba kizárólag a 65 év felettieket és a más okok miatt veszélyeztetetteknek számítókat fogják várni.