Krónika

Már nem hatnak ránk a szenvedés képei

Jelenleg nem a szólásszabadság a tét, ugyanis életeket menthetünk azzal, ha valódi információk terjednek el a járványról – véli Szűts Zoltán digitálismédia-kutató

A világ töredezett lett a közösségi média miatt, ez lehet az oka annak, hogy a járványtagadókat addig nem lehet meggyőzni, amíg nem tapasztalják saját bőrükön a problémát – mondta a Magyar Hírlapnak Szűts Zoltán, az egri Eszterházy Károly Egyetem docense. A digitálismédia-kutatóval többek között arról is beszélgettünk, milyen lehetőségeink vannak fellépni az áltudományos nézetek ellen úgy, hogy ne sérüljön az emberek véleménynyilvánításhoz való joga.

Már nem hatnak ránk a szenvedés képei
A szakértő szerint az oktatásban és a tudatos médiafogyasztásban rejlik a megoldás
Fotó: MH/Papajcsik Péter

– A járvány miatt a nagy közösségmédia-platformok elkezdték szűrni az áltudományos, főként az oltásellenes tartalmakat. Ez mindig felkorbácsolja a régi vitákat a véleménynyilvánítás szabadságáról. Mit gondol erről?

– Az utóbbi időben úgy átalakult a világunk, hogy hajlamosak vagyunk azt hinni, nem léteznek alapigazságok és abszolútértékek. A valóság azonban az, hogy léteznek: a természet törvényei sok mindent felülírnak, és ebben az esetben, amikor a közösségimédia-szolgáltatók azt mondják, bizonyos álhíreket, hamis tartalmakat – arra való tekintettel, hogy emberéleteket veszélyeztetnek – letiltanak, visszatérnek azokhoz az alapokhoz, amelyek a klasszikus újságírást jellemezték. Például hogy igazat kell mondani. Azt hiszem, itt most nem a szólásszabadság a tét, hanem az, hogy életeket lehet menteni azzal, ha valódi információk terjednek el. Egy szakmai tény ugyanis nem vélemény kérdése.

– Milyen módon lehet mérni egy álhír hatásait?

– Úgy lehetne lemérni, ha azonosítjuk, hogy egy adott országban kik azok a véleményvezérek, akik terjesztik ezeket a nézeteket. Meg kell néznünk, hány emberhez jutottak el, illetve ennek hatására hányan osztották meg a tartalmakat.
Ennél sokkal fontosabb volna lemérni, mennyire lazul a fegyelem, vagy szerveztek-e például a szigorítás elleni tüntetéseket. Utóbbiakat sajnos nagyon nehéz vizsgálni. Valójában nem is tudok ilyen felmérésről, mivel a közösségi médiában az algoritmusok féltve őrzött titkai miatt az információ terjedését nem lehet mérni.

– Szlovákia állt elő a napokban egy központi tervvel, államigazgatási szervek és a sajtó segítségével gyűjtik és cáfolják az álhíreket, de nem hallgattatnak el senkit. Ez alternatíva lehet?

– Ez egészen addig jó terv, amíg be lehet azonosítani minden álhírt, illetve azt, hogy kitől származik az adott információ. Nagyon sokan névvel és arccal vállalják ezt, ebben az esetben nincs probléma. De attól tartok – hogy csak egy példát mondjak –, hogy a kommenteket nem fogják tudni kezelni.

– Ráadásul sokan eleve azt hiszik, hogy valamilyen hatalom összeesküvése áll a járvány hátterében. Ha ők azt tapasztalják, hogy a hatóságok és a média teljes erőből kommunikál egy üzenetet, csak még inkább kételkedni fognak. Ezzel mit lehet kezdeni?

– Sajnos úgy látom, amíg valaki nem szembesül maga is a szenvedéssel, csak nehezen lehet eltántorítani attól a meggyőződésétől, hogy márpedig a vírus nem létezik. A médián keresztül szemlélve a világunk rendkívüli módon telítve van a szenvedés képeivel, és már nem hatódunk meg rajta annyira. Ugyanígy elképzelhető, hogy sokakra hat, ha valakinek a beszámolójából megtudják, milyen tünetei jelentek meg. De a nagyon szilárd vírustagadók, amíg a saját bőrükön nem tapasztalják, nem fogják elhinni.

– Az, hogy még egy világjárvány során is ennyire széttartóak a nézetek, a modern, mediatizált világ következménye, vagy régebben sem volt másképp?

– Régen nem volt ennyire látványosan megosztott a világ. A világ töredezett lett a közösségi média miatt, mert az összes véleményt közvetíti, szó szerint mindent, ezért kialakultak különböző véleménybuborékok, ahol egymás véleményét erősítik meg az emberek.

– Van ebből kiút?

– A kiút radikális lenne: a közösségi média szerkesztőközpontú hitelesítése. Felelősséget kellene vállalniuk ezeknek a platformoknak azért, ami az ő otthonukban zajlik. Számukra ez üzlet, Yuval Noah Harari történésszel szólva,
figyelemkufárok, akik megfogják a figyelmünket, becsomagolják és eladják a hirdetőknek. A felelősséget viszont nem igazán vállalják azért, ami történik.

– A járvány miatt történtek azért erre irányuló lépések. Nem az a probléma inkább, hogy ezt algoritmusok végzik?

– De igen, mert az algoritmus nem mindig tudja eldönteni valamiről, hogy igaz-e, és csak a költséghatékonyságot tartja szem előtt. Ahol nincs emberi moderáció, ott a probléma abszolút kicsúszott az emberek kezéből. Persze ezzel szemben áll az, hogy ha például a Facebook 2,7 milliárd felhasználóját nézzük, kiszámolhatjuk, hány emberre lenne szükség, aki a tartalmakat hitelesíti. Nézzük meg, egy újságnál hány szerkesztő jut az újságírókra, és nézzük meg, ez alapján mennyire lenne szükség 2,7 milliárd embernél. Elrettentő számot kapnánk, azt hiszem.

– Amit elmondott, végső soron azt mutatja, még sincs valódi kiút.

– Meggyőződésem, hogy hosszú távon az edukációban rejlik a megoldás. Meg kell tanítanunk, hogy a különböző digitális tartalmakat miként ellenőrizzük, illetve hogyan állítsuk elő magunk is. Ha most elkezdjük kiképezni a tanárokat, ők öt év múlva állnak munkába és nevelik azokat a diákokat, akik hat-hét év múlva kezdenek tudatos felhasználókká válni. Ez egy nagy csúszás. Szükség van tizenkét évre, amíg az emberek elkezdik tudatosan fogyasztani a közösségimédia-tartalmakat. Feltéve, ha nem jön be egy újabb őrült csavar a történetbe – és nem lennék meglepve, ha jönne.

Kapcsolódó írásaink

Durva a kórházi helyzet Európa-szerte

ĀA német kórházi rendszer kapacitásainak kimerülésétől tartanak – Összeomlásközeli állapotok az olasz egészségügyben – A túlterhelődés határán a svájci kórházak intenzívosztályai