Krónika

Tizenegy hónapja gyötör a járvány

Koronavírus. WHO főigazgató: a vírusnak még nincs elege belőlünk

„Elegünk lehet a vírusból, de neki még nincs elege belőlünk” – mondta tegnap Tedrosz Adhanom Gebreje­szusz, a WHO főigazgatója a párizsi békefórumon. Felidézte, hogy már tizenegy hónapja gyötri az emberi­séget a kórokozó. Égetően sürgős szükség van oltóanyagra, de a jelen­leg legígéretesebbről – a Pfizer és BioNTech készítményéről – is még meg kell várni a tömeges tapasztalati adatokat – tette hozzá.

Európa-szerte súlyos a járványhelyzet. Ausztriában – amelyre hazánk „laboratóriumként” tekint – most először több mint kilencezer új fertőzöttet találtak egy nap alatt. Az osztrák kormány korábban azt mondta, hogy hatezer napi esetszámnál a kórházak elérik kapacitásuk csúcsát. Ukrajnában egy nap alatt több mint 11 ezer új esetet szűrtek ki, és közel kétszáz elhunytat azonosítottak. Kórházba szállították Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt és kabinetfőnökét, akikről néhány napja derült ki, hogy megfertőződtek. Az országban november 30-ig hétvégi karantén lesz, azaz szombaton és vasárnap az élelmiszerboltokon és a gyógyszertárakon, valamint a közösségi közlekedésen kívül semmi sem működhet. Romá­niában szintén tízezernél több új esetet azonosítottak csütörtökre, és 121-en vesztették életüket. Román járványügyi szakemberek szerint az ellátórendszer a teljesítőképes­sé­ge határára jutott. Rekordszámú, 1152 embert ápolnak a Covid–intenzívosztályokon, és 1250 ágy a teljes kapacitás.

A Worldometers.info adatai szerint világszerte már 52,8 millió a fertőzöttek száma, csaknem 1,3 millióan elhunytak, és 36,8 millióan meggyógyultak.

Kapcsolódó írásaink