Krónika

„A belga kormány tanult a hibájából”

A koronavírus-járvány terjedését lassítani hivatott korlátozó intézkedések addig maradnak érvényben, amig nem áll rendelkezésre hatékony oltóanyag Belgiumban - idézte Alexander de Croo belga kormányfőt a Brussels Times internetes hírportál csütörtökön.

„A belga kormány tanult a hibájából”
Belgium egészségügyi rendszere az összeomlás szélére került
Fotó: AFP/Dirk Waem

A hírportál információi szerint De Croo elmondta: a belga kormány tanult abból a hibából, hogy az első járványhullám lefolyása után, a nyáron - szinte rögtön - enyhített a korlátozó intézkedéseken.

„Most arra koncentrálunk, hogy az új fertőzöttek aránya csökkenjen, de amíg nem lesz oltóanyag, addig sokkal szigorúbban kell eljárnunk, mint nyáron. Azt még nem tudjuk, hogy mikor áll a vakcina rendelkezésünkre” - jelentette ki. Hozzáfűzte: az eddig bevezetett intézkedések hatása tükröződik már a járványgörbén, de ez még nem indok a lazításra.

A belga szövetségi kormány pénteken ül össze, hogy megvitassa az eddigi korlátozó intézkedések eredményességét.

Steven Van Gucht virológus, a szövetségi kormány járványügyi szóvivője, reményét fejezte ki, hogy legkésőbb tavasszal oltási kampány indulhat az országban, miután a belga kormány már tárgyal az Európai Bizottsággal, hogy a közös beszerzéssel felvásárolt oltóanyagból elegendő jusson a belgiumi lakosságnak.

A legfrissebb statisztikák szerint továbbra is csökkenő tendenciát mutat a koronavírus-járvány terjedésének üteme Belgiumban, az országban közel egy hete 46 százalékkal kevesebb az új fertőzött, mint a megelőző hasonló időszakban, és 8 százalékkal csökkent a kórházba szállítottak száma is.

A 11,5 millió lakosú Belgiumban eddig közel 14 ezer ember halt meg a járvány okozta betegség következtében, és több mint félmillióan fertőződtek meg.

Kapcsolódó írásaink

Szigorították a korlátozásokat Olaszországban

ĀAz aktív fertőzöttek száma meghaladja a lakosság egy százalékát - A szombattól életbe lépő szigorítások két hétig tartanak a Magyarországhoz legközelebb eső három, egymással szomszédos tartomány területén