Krónika
Megtépázza Európát a második vírushullám
Koronavírus. Drákói szabályokkal igyekeznek gátat vetni a már-már ellenőrizhetetlenül terjedő koronavírus-járványnak az öreg kontinens országai

Belgium egészségügyi rendszere már októberben rendkívül súlyos helyzetbe került, az intenzív osztályok lassan elérik kapacitásuk végső határát. Philippe Devos, az egészségügyi szakszervezetek elnöke szerint ez kevesebb mint tíz nap alatt bekövetkezhet. Kétezer ágyból tegnapra mindössze százhat maradt üresen, az elmúlt héten ráadásul 76 százalékkal emelkedett a kórházakba felvett Covid-betegek száma. Kijárási tilalom van érvényben országszerte: csak az alapvetően szükséges árukat forgalmazó üzletek maradhatnak nyitva – így a gyógyszertárak és élelmiszerboltok –, a lakosság saját otthonaiban nem fogadhat egynél több látogatót, míg az iskolákban november 15-ig meghosszabbították az őszi szünetet. A 11,5 milliós lakosú országban a legmagasabb az egy főre jutó fertőzöttek száma
a világon.
Bajban Nyugat-Európa
Németországban március óta van rendkívüli jogrend érvényben, amely biztosítja a szövetségi kormányzat lehetőségeit a járvány elleni védekezéshez. Angela Merkel kancellár a múlt héten előrevetítette, ha a vírus terjedésének üteme nem lassul, túlterhelődnek a kórházak intenzív részlegei. Éppen ezért összehangolták az ország védekezési stratégiáját, az új szabályok tegnap léptek életbe. Ezek alapján legfeljebb két háztartás tagjai és maximum tíz ember tartózkodhat együtt, bezárják a testi kontaktussal járó szolgáltatást nyújtó üzleteket, a szurkolókat nem engedik be a sporteseményekre, az amatőr és szabadidősportokat felfüggesztik, valamint bezárják a vendéglátó- és szórakozóhelyeket, illetve a kulturális élet helyszíneit is. A korlátozások a tervek szerint november végéig lesznek érvényben.
A francia kormány úgyszintén a kijárási tilalom mellett tette le a voksát, miután a járványügyi mutatók ősszel rohamosan romlani kezdtek. Ehhez október 14-én egészségügyi veszélyhelyzetet hirdettek, amely biztosította a kormány számára a megfelelő intézkedésekhez szükséges jogi kereteket. Az országban jelenleg általános karantén van érvényben december 1-jéig, amelynek legsúlyosabb eleme a kijárási korlátozás. A franciák eljárhatnak dolgozni, tanulni, orvoshoz, illetve napi egyszer a lakhelyük körül sétálni vagy futni. Ilyenkor egy, a kormányzat, a munkáltató vagy oktatási intézmény által kiadott dokumentumot kell felmutatniuk. A kormány az egészségügyi veszélyhelyzetet egészen 2021. február 16-ig meghosszabbítaná.
Ehhez hasonlóan az olasz és a spanyol hatóságok is kiterjesztenék 2021-ig a védekezéshez szükséges jogi feltételeket. Giuseppe Conte olasz miniszterelnök javaslatára a kormány az október 7. óta érvényben lévő rendkívüli állapotot január 31-ig hosszabbította meg számos, törvényerejű rendeletben foglalt szigorítás mellett. A spanyol kormány ennél is messzebbre megy: az október 25-én alkotott egészségügyi veszélyhelyzeti rendeletet – amelyet először két hétre vezettek be – Pedro Sanchez miniszterelnök egészen 2021. május 9-ig meghosszabbítja.

Sok a halott Csehországban
Belgium mellett Csehországban is nagyon magas az egymillió főre jutó fertőzöttek száma. A járvány eleje óta eddig majdnem 350 ezren fertőződtek meg, az esetek mintegy 80 százaléka októberre esik. Egész múlt héten jóval száz felett mozgott a naponta elhunytak száma. Korlátozzák a kiskereskedelmet, a szolgáltatások egész sorát és a szabad mozgást. Az arcmaszk viselése mindenütt kötelező. Bezártak a vendéglők, az iskolák távoktatásra tértek át, szünetelnek a kulturális és sportrendezvények. Este kilenc órától reggel ötig csak munkavégzés vagy egészségügyi probléma miatt lehet elhagyni a lakhelyet. Jan Hamácek belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke vasárnap azt mondta, hogy az óvintézkedéseken csak akkor lazítanak, ha az új igazolt fertőzések napi száma háromezer alá csökken. Összehasonlításképp vasárnap több mint 6000, szombaton pedig több mint 11 ezer új esetet jelentettek.
Szlovákia határain már csak friss negatív koronavírusteszttel lehet belépni. Északi szomszédunk országos, a lakosok számára önkéntes és ingyenes tesztelésbe kezdett a hétvégén. Zuzana Caputová államfő pénteken még aggodalmát fejezte ki, hogy hiányzik a mintavételhez a megfelelő számú egészségügyi személyzet. Az akció végül sikeresnek bizonyult, az országos szűrésen 3,63 millió ember, a lakosság kétharmada vett részt, és 1,06 százalékuknál mutattak ki koronavírus-fertőzést. Az északi régiókban magasabb a fertőzések aránya, mint a déli régiókban, amelyekben a magyarok is laknak. A szűrés a hétvégén folytatódik. Hétfőtől az üzletekben elkérhetik a negatív tesztet, és ha ezt valaki nem tudja felmutatni megtagadhatják a belépést. A negatív teszttel rendelkezőkre nem vonatkozik a kijárási korlátozás, viszont akik nem vettek részt a tesztelésen, azokra igen. Akinek pozitív lett a tesztje, annak családjával együtt tíz napig karanténban kell maradnia. Továbbra sem nyitnak ki a mozik, színházak és az uszodák, maradt a tömegrendezvényekre vonatkozó tiltás, az utcán vagy parkokban maximum hat ember találkozhat egyszerre, ezenkívül az oktatási-nevelési intézményekbe már csak az óvodások és az alsó tagozatosok járnak be, minden más iskolában átálltak a távoktatásra. A járvány kezdete óta közel 62 ezer főnél mutatták ki a koronavírust, de csak 219-en vesztették életüket.
Ausztria több tartományának kórháza is kapacitásproblémákkal küzd, két hét alatt ugyanis megduplázódott a kórházban kezeltek száma. A dél-stájerországi tartományi kórház igazgatója még múlt héten úgy nyilatkozott,
a betegszámban elérték a felső határt, ha további betegek számára kell intenzív ellátást biztosítani, akkor azokat kénytelenek átszállítani szomszédos kórházakba. Szombaton Sebastian Kurz kancellár be is jelentette a legújabb szigorításokat, amelyek mától lépnek életbe. A profi sportok kivételével betiltanak minden rendezvényt, bezárnak a színházak, a múzeumok, az uszodák és a konditermek, a vendéglátóhelyek pedig csak kiszállítást vállalhatnak. A hotelek sem fogadhatnak vendégeket. Személyes találkozókra legfeljebb két háztartás tagjai között kerülhet sor. Húsz és hat óra között általános kijárási tilalom van. Bár az iskolák és az óvodák továbbra is nyitva maradhatnak, a felső tagozatosok és a felsőfokú oktatási intézmények tanulói áttérnek a digitális oktatásra. Ugyanakkor az üzletek korlátozások nélkül nyitva tarthatnak, fodrászok, kozmetikusok folytathatják a munkájukat. Hétfőre az országban több mint 4100 új esetet azonosítottak, 29-en hunytak el.
Délen is romlott a helyzet
Horvátországban és Szlovéniában is tovább emelkedett az elhalálozások és a kórházi kezelésre szoruló új koronavírusos betegek száma, de még így is kedvezőbbek a napi számok, mint a kontinens más részein. Szlovéniában legutóbb 557 új fertőzöttet és 25 elhunytat regisztráltak egy nap alatt. A horvátoknál 1165 és 32 ez a két adat. Szlovéniában szombatig érvényben marad a hat főnél nagyobb csoportosulásokra vonatkozó tilalom. Az arcmaszk viselése mindenütt kötelező. Bezártak a nem alapvető fontosságú cikkeket forgalmazó boltok, a vendéglátóhelyek és a szállodák, valamint a fodrász- és szépségszalonok, néhány kivétellel pedig az óvodák is. Szünetelnek a kulturális és sportrendezvények, éjszakai kijárási és napközbeni lakhelyelhagyási tilalom van érvényben. Döntöttek arról is, hogy az általános iskolákban meghosszabbítják az őszi szünetet.
A Worldometers.info adatai szerint világszerte már mintegy 47 millióan fertőződtek meg, 1,2 millióan elhunytak, több mint 33,8 millióan pedig meggyógyultak.