Krónika
Az uniós átlaghoz viszonyítva kedvezőek a magyar adatok

A koronavírus-fertőzöttek számát illetően Magyarország továbbra is a 9. helyen áll az unióban; egymillió főre vetítve átlagosan 8 104 fertőzöttet tart nyilván a statisztika. Az uniós átlag ennek majdnem a duplája ezer főre vetítve.

A Covid-19 következtében elhunytak számát tekintve továbbra is a 16. helyen áll hazánk az EU-ban: egymillió főre vetítve 186 haláleset történt. Az uniós átlag a haláleseteket illetően a magyarnak több mint a kétszerese.

Jelentős adat az is, hogy a múlt heti adatok szerint a fertőzöttek 2.41 százaléka hunyt el, de ma már ez az arány csak 2.3 százalék. Mindebből látszik, hogy az egészségügy képes helyt állni, a második hullámban több fertőzött életét tudják megmenteni, mint az első hullámban.
Az, hogy a második hullámban kevesebben halnak meg a fertőzöttek közül, mint a tavasszal, az egész unióra jellemző: az EU-s átlag 3,11-ről 2,71-re javult.