Krónika

A mentők a megemlékezésekhez kapcsolódó veszélyekre figyelmeztetnek

Az Országos Mentőszolgálat közleményben figyelmeztetett a mindenszentek és a halottak napi megemlékezésekhez kapcsolódó veszélyekre.

A mentők a megemlékezésekhez kapcsolódó veszélyekre figyelmeztetnek
Elhunytakra, szeretteinkre emlékezünk a hétvégén
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

A közleményében az áll, a balesetveszély elkerülése érdekében a megnövekedett forgalomban az autósok közlekedjenek a szokásosnál is óvatosabban, a sírokat felkeresőknek pedig a korai sötétedés miatt hasznos lehet a zseblámpa használata a temetőkben.

Azt kérték, hogy különösen vigyázzanak a temetőbe látogató kisgyermekekre, hiszen egy meglazult sírkő könnyen ledőlhet és akár halálos balesetet is okozhat.

Objektum doboz

A temetők, sírok felkeresése sokaknak komoly fizikai erőpróbát, megterhelést jelent, ezért az alapbetegségben szenvedők és az idős emberek lehetőleg vigyék magukkal rendszeresen, vagy szükség esetén szedett gyógyszereiket.

Lehetőleg mindvégig viseljenek maszkot és tartsanak megfelelő távolságot másoktól, valamint kerüljék a tömeget. Amennyiben betegnek érzik magukat vagy a koronavírus-fertőzés tüneteit tapasztalják, maradjanak otthon - olvasható a közleményben.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom