Krónika
Eltiltása ellenére is a volán mögé ült a Dózsa György úti gázoló

A lapnak egy szemtanú nyilatkozott, aki múlt szerdán este végignézte, ahogyan férfit rendőri intézkedés alá vonják a Váci úton. A szemtanú elmondása szerint M. Richárd egy német rendszámú Mercedesből szállt ki, igazoltatás után pedig lezárta a kocsiját, majd gyalog elhagyta a helyszínt.
Az újság a rendőrséget is megkereste az ügyben, akik az alábbi tájékoztatást adták:
„Október 7-én 22 óra 30 perckor közúti ellenőrzés során igazoltattak egy 43 éves férfit, aki azt mondta a rendőröknek, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel, amit a rendőrök leellenőriztek, és kiderült, hogy a férfi ellen bírósági eljárás van folyamatban, amelynek jogerős ítéletéig bevonták a vezetői engedélyét”.
Ahogy azt korábban megírtuk, a Pesti Központi Kerületi Bíróság szeptember végén négy év fogházra ítélte első fokon és véglegesen eltiltotta a járművezetéstől M. Richárdot halálos közúti baleset gondatlan okozása, valamint garázdaság és könnyű testi sértés miatt.
Mint ismeretes, M. Richárd 2017-ben, Budapesten a Dózsa György úton Mercedesével mintegy 140 kilométeres sebességgel összeütközött egy szabálytalanul kanyarodó autóval, amelynek két utasa meghalt, vezetője életveszélyes sérüléseket szenvedett, emellett a közeli buszmegállóban várakozó utasok közül többen is megsérültek a balesetben.
A szakértők megállapították, hogy M. Richárd súlyosan megszegte a KRESZ szabályait a sebességhatár csaknem háromszoros túllépésével, a másik vezető pedig a kanyarodás és az elsőbbségadás szabályainak megsértésével. Ezen túlmenően egyik vádlott biztonsági öve sem volt bekötve, M. Richárd szervezetében kokaint mutattak ki a baleset után, vezetés közben mobiltelefont használt és érvényes járművezetői engedélye sem volt.