Igényes szerszám az emberi fül

Mindig is léteztek nagyothalló emberek, akik orvoslást kerestek problémáikra, mégis hosszú út vezetett a mesterséges intelligencia csírájáig, amely korunk hallókészülékeit jellemzi. Kezdetben az ember tenyere szolgálta a célt, amelyet a hangok felerősítéséhez a fülkagyló mögé illesztettek. A hallókészülékek ősei vélhetően különböző tengeri kagylók és csigák kemény házai voltak. Ma már megmosolyogjuk a 18. századi királyi családok úgynevezett akusztikus trónszékeit, amelyekben a karfán lévő nyílásba kellett beszélni, és beépített csöveken jutott a hang a fülbe. A 19. század első negyede a hallócsövekről volt nevezetes.

A mechanikus hallókészülékek a 20. század elején elektromossá váltak. Az első „igazi” elektromos hallókészüléket 1901-ben Alexandra brit királyné kapta, de ez sem volt alkalmas helyváltoztatásra. A valóban komoly áttörést a tranzisztor felfedezése jelentette az 1940-es években, amikor már kisebb készülékeket is tudtak csinálni. A következő nagy lépés az 1993-as évhez fűződik, amikor megjelentek a digitális feldolgozású szerkezetek, és azóta a gyártás teljes mértékben átállt erre. Ez tette lehetővé a miniatürizálás lehetőségét is.

Meskó Csaba, a Yarus Trade Kft. cégvezető szakembere mondta: „A digitális hallókészülékek előnye az, hogy sokkal jobban lehet a felhasználó igényeihez alakítani őket, mint korábban. Egy nagyothalló számára mindig az a legfontosabb, hogy lehetőleg zajmentesen értse a beszédet, és kevésbé legyen fárasztó a készülék viselése. Emellett elkerülhetetlen az üzemeltetés gazdaságossága és akár az is, hogy mobiltelefonnal létesíthessen kapcsolatot.”

Régen is kísérleteztek távirányítóval, ami most bekerült a mobiltelefonba. A digitalizálás tette lehetővé, hogy a szerkentyűket személyre szólóan lehessen beállítani. Tudniillik nem a fülünkkel hallunk, hanem az agyunkkal, és különböző az emberek agya és képessége. Ezenkívül ezek az eszközök az elütő típusú hangokat ki tudják szűrni, de vannak már olyan készülékek is, amelyek az életfunkciókat képesek vizsgálni, például a testhőmérsékletet.

Egyesek még stigmaként élik meg, ha valaki hallókészüléket visel – jóllehet a helyzet sokat javult az elmúlt húsz–harminc év alatt –, pedig ma már nagyon komoly, modern készülékek vannak. Nem elhanyagolható, hogy a hallássérülés egyéb betegségeket is előidézhet, például depressziót vagy pszichoszomatikus zavarokat.

Megjegyzendő, hogy a divat is befolyásolta a különféle szerelékeket. Volt idő, amikor a zsebbe tehető, dobozos készülékekre esküdtek, aztán a fül mögötti vagy a szemüvegzáras készülékek kerültek előtérbe, majd be lehetett vinni a fülbe a hangot úgy, hogy nem is látszott a készülék. Most ismét a fül mögötti a módi.

Ami a jövőt illeti, Meskó Csaba így vélekedett: „Bizonyosra vehető, hogy lesznek beültetett hallóikészülékek is. Sok függ attól, hogy az implantátumok hogyan tudják majd az energiát biztosítani, hogyan lehet az eszköz nagy részét elrejteni, és a hallásláncolat melyik fokába tudnak belépni. A tervezés tovább mutat a miniatürizálás irányába, valamint a hangminőség javítása – például a magán- és mássalhangzók megkülönböztetése már megvalósult a ChannelFree technológia révén – is folyamatosan napirenden van.”

Michel Onfray francia filozófus ekképpen fogalmazott: „A világ anyaga és az ember anyaga zörejekbe, hangokba, majd a zenébe ütköznek. A fül az öt érzékszerv egyike, amelyen át a valóság belopakodik a testbe, a szívbe és a vérbe.” Ne mondjunk le a természet eme ajándékáról!