Krónika

Rosszabb mint száz Katrina: bajban az Egyesült Államok

Koronavírus. Hét hónap alatt több mint kétszázezer amerikai hunyt el a járvány miatt – Hamarosan eléri a 32 milliót a fertőzöttek száma a világon

Naponta átlagosan hétszázhetvenen halnak meg a koronavírus miatt az Egyesült Államokban. Lengyelországban előállították az első vérplazmaalapú gyógyszert.

Rosszabb mint száz Katrina: bajban az Egyesült Államok
Húszezer zászlót tűznek le az elhunytak emlékére Washingtonban, a National Mall parkban
Fotó: AFP/Getty Images/Win McNamee

Hivatalosan is meghaladta a kétszázezret a koronavírus halálos áldozatainak száma az Egyesült Államokban, amely az abszolút fertőzésszám – mintegy 7,1 millió beteg – és az elhunytak tekintetében egyaránt a járvány által leginkább sújtott ország a világon. Háromszázharminchárommilliós lakosságával az Egyesült Államok teszi ki a Föld népességének négy százalékát, viszont a Covid–19 halottainak több mint húsz százalékát adja. A CNN összehasonlításként arról írt, ennyi áldozatot százkilenc Katrina hurrikán hagyna maga után, vagy ha a szeptember 11-i terrortámadások több mint kilenc héten át minden nap megismétlődnének. A halálozási ráta ráadásul folyamatosan romlik, jelenleg átlagosan hétszázhetvenen halnak meg naponta. A Washingtoni Egyetem előrejelzése szerint sa halottak száma januárra megduplázódhat.

Európára és a hazánkat környező országokra tekintve szintén azt tapasztalhatjuk, hogy a járványhelyzetet nem árt komolyan venni. Ukrajnában szerdára ezúttal is kis híján háromezer-ötszáz fertőzöttet szűrtek ki a hatóságok, hatvanhárman pedig életüket vesztették. Ezzel a fertőzöttek száma 184 734-re, az áldozatok száma pedig 3705-re emelkedett. Egy nap alatt mintegy hétszáztíz beteget kellett kórházba szállítani, ami az eddigi legtöbb a járvány kitörése óta.

Csehországban tegnapra ismét mintegy kétezer-négyszáz újabb fertőzést jelentettek, ez a második legmagasabb napi adat a járvány kezdete óta. Az új egészségügyi miniszter, Roman Prymula bejelentette, mától az eddigi éjfélről este tíz órára módosítják a vendéglők, a bárok és szórakozóhelyek záróráját. Emellett korlátozzák a kültéri és fedett csarnokokban tartott sportrendezvények nézőszámát is. Az intézkedések egyelőre két hétre szólnak.

Eközben Lengyelországból biztató hírek érkeztek, miszerint előállították az első vérplazmaalapú gyógyszert. Az izominjekcióként beadható, ellenanyagokat tartalmazó készítményt a sikeres klinikai teszteket követően néhány hónapon belül forgalmazhatják. Lengyelországban jelenleg több mint tizenhatezer aktív esetről tudnak, csak szerdán 974 új esetről számoltak be. Eddig 81 673 embernél mutatták ki a koronavírust az országban.

A Worldometers adatai szerint világszerte már 31,8 millióan fertőződtek meg. Több mint 976 ezren elhunytak, 23,4 millióan pedig meggyógyultak.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom