Krónika
Vádat emeltek a huszonhét éves birminghami késelő ellen
Bíróság előtt
A támadássorozatban a 23 éves Jacob Billington – akit a támadó a nyakán szúrt meg – meghalt, egy 19 éves férfi és egy 32 éves nő életveszélyesen, míg egy 30 éves férfi súlyosan megsérült. Négyen könnyebb sérüléseket szenvedtek, őket már kiengedték a kórházból. A támadássorozat 90 percig tarthatott: a rendőrségi tájékoztatás szerint ennyi idő telt el az első és az utolsó késelésről szóló bejelentés között. A biztonsági kamerák felvételei és a szemtanúk beszámolói szerint a gyalogosan közlekedő elkövető a belváros több pontján is megfordult. Steve Graham főfelügyelő, a birminghami rendőrség főparancsnoka vaktában elkövetett bűncselekményeknek minősítette a késeléseket. Hozzátette: több helyszínen végrehajtott, egymással összefüggő támadásokról van szó, de az eddigi vizsgálat alapján a sérültek között nem volt semmilyen kapcsolat, nem ismerték egymást. A rendőrség már vasárnap közölte: nincsenek arra utaló jelek, hogy a támadásnak köze lenne a terrorizmushoz.