Krónika

Magyarország jól védekezik a járvány ellen

Világszerte már több mint 18,3 millióan fertőződtek meg az új típusú koronavírussal

A járványügyi adatok alapján Magyarországon jól védekeznek az emberek – erről beszélt tegnap Szlávik János infektológus. Ukrajna és Románia is küzd a vírussal.

Magyarország jól védekezik a járvány ellen
Manchester sem úszta meg: szigorításokat rendeltek el a városban és környékén
Fotó: AFP/Oli Scarff

Hétfő reggelre kilenccel emelkedett hazánkban az azonosított koronavírus-fertőzések száma, újabb áldozata nem volt a járványnak. Ezzel már 4544-en betegedtek meg az országban, és 597-en vesztették életüket. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa tegnap az M1-en arról beszélt, a vakcina kifejlesztéséig továbbra is a maszk használatával, kézfertőtlenítéssel, távolságtartással, illetve a külföldről hazatérők ellenőrzésével lehet védekezni. Az infektológus szerint az, hogy napi tíz-harminc esetet regisztrálnak, az mutatja, hogy itthon jól védekeznek az emberek, de hozzátette, ennél valójában tízszer-hússzor több fertőzött is lehet. Az M1 híradója tegnap arról értesült, hogy harminchatan fertőződtek meg egy Győr-Moson-Sopron megyei családi rendezvényen. Az esettel összefüggésben több mint százhúszan kerültek hatósági házi karanténba.

Ukrajnában csaknem ezer beteget azonosítottak egy nap alatt, így az országban a járvány kezdete óta már több mint 73 ezren kapták el a kórt. Hétfőn új szabályozás lépett életbe, amelynek értelmében a helyi hatóságok önhatalmúlag szigoríthatnak a korlátozásokon, ha szükségesnek ítélik, enyhíteni azonban csak a központi kormányzatnak van lehetősége.

A román hatóságok 823 újabb fertőzésről adtak hírt tegnap, valamint tizenkilenc ember vesztette életét. Tizenkét nap után először esett ezer alá a napi fertőzések száma. A járvány júliusban kapott erőre, egy hónap alatt annyian kapták el a fertőzést, mint korábban négy hónap alatt.

Lengyelországban már ötvenezer felé közelít az azonosított esetek száma, tegnap 575 újabb beteget regisztráltak az országban. Ez ugyanakkor visszaesés is az elmúlt napokhoz képest, a múlt héten ugyanis három napon át rekordmagas volt a napi megbetegedések száma, hatszázat is meghaladó átlaggal.

Tegnap az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz arról beszélt, nem biztos, hogy valaha megtalálják a tökéletesen hatékony vakcinát a koronavírus ellen.

A Worldometers.info adatai szerint már 18,3 millióan fertőződtek meg globálisan. Több mint 694 ezren vesztették életüket, 11,5 mil­lióan pedig meggyógyultak.

Kapcsolódó írásaink