Itthon „banditák” voltak, Nyugaton azonban hősök

A tervet két, a lábatlani cementgyárban segédmunkásként dolgozó, Iszák Ferenc és Polyák György – aki a légierő kuláklistára tett volt pilótája volt – dolgozta ki. Az akcióhoz Iszák két nehézsúlyú ökölvívó tanítványát, Polyák pedig két amatőr vitorlázórepülőt szervezett be, és velük tartott Iszák felesége, Emese asszony is. Tudták, hogy a fedélzeten van egy „ávós kísérő”, de azt nem, hogy ki, ezért a dorongokkal, vasrudakkal felszerelkezett eltérítők a megbeszélt jelszóra („Jé, ott van Győr!”), ütni kezdtek mindenkit, hogy cselekvésre késztessék a biztonsági őrt. Azonban Doktor Elek ÁVH-s alhadnagy a pilótafülkében tartózkodott, és nem használta a fegyverét. Később azt vallotta, hogy a várható tűzharcra tartogatta a töltényeket, de olyan verzió is van, miszerint nem működött a fegyvere. Polyákék végül hatalmukba kerítették a gépet. A verekedés több súlyos sérüléssel járt, mert az utasok ellenálltak, és egyszer a gép is zuhanni kezdett. A gép irányítását átvevő Polyák 300–400 méteres magasságban, a radarrendszert kikerülve repült át a magyar–osztrák határon, majd München mellett, az ingolstadti NATO-támaszpont épülő, véletlenül meglátott leszállópályáján landolt.

A hét gépeltérítő – és a verés ellenére hozzájuk csatlakozott két utas – politikai menedékjogot kért, a többieket a magyar hatóságok visszahozatták. A csoportot Nyugaton szabadsághősként ünnepelték. A hazai sajtó ugyanakkor a társadalom söpredékéből kikerült banditákat emlegetett, akiket távollétükben halálra ítéltek. Iszák Ferenc – aki korában újságíróként dolgozott – később a történtekről angol nyelvű regényt írt Szabadrepülés címmel. Ennek alapján készült el a Szabadság – Különjárat című magyar tévéfilm 2013-ban.