Krónika
Szakmai jelentés árnyalja a képet a Hableány tragédiájáról

A Közlekedésbiztonsági Szervezet közzétette honlapján a tavalyi dunai hajóbalesetről készített szakmai jelentését. Emlékezetes, 2019. május 29-én 21 óra 5 perckor a Margit híd pillérjei között a Viking Sigyn hajó nekiütközött a Hableány hajónak. A Hableány hét másodperc alatt elsüllyedt, a nyitott utastereken tartózkodók vízbe estek, többen a belső utastérben rekedtek. A hajón harminchárom dél-koreai turista és kétfős legénység tartózkodott. A vízből hét utast mentettek ki élve, huszonheten életüket vesztették, egy dél-koreai nő holttestét máig nem találták meg.
Az ügyben a Viking Sigyn ukrán kapitánya, Jurij C. ellen tavaly novemberben emeltek vádat vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésének vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt. Az első tárgyalást idén szeptember 8-án tartják.
Bár az ügy részletei többször bejárták a hazai sajtót, a most közölt szakmai esetleírás még pontosabb képet ad a tragédiáról. A jelentés többek között részletesen mutatja be a baleset körülményeit, az eltűntek felkutatásának folyamatát, a keletkezett személyi, környezeti és infrastrukturális károkat, a járművek adatait, az időjárási viszonyokat vagy épp a hidrológiai információkat. A két hajón keletkező sérülések jól példázzák a vízi járművek közötti méretkülönbséget. A Hableány hajóteste deformálódott, szögben megtört, a bordázat belülről felszakadt, a csavartengely ívben meghajlott, a hajó fenekén a külhéjat a Viking orra keresztirányban teljes szélességében benyomta. A Vikingen mindössze néhány kisebb karcolás és festékleverődés keletkezett.
A jelentés megemlíti azt is, hogy a hajó elsüllyedése nem okozott környezeti károkat, a kiszivárgó olaj mennyisége nem volt jelentős. Az orvosi vizsgálatok alapján a hajók személyzete munkaképes állapotban volt. Ismert az is, a baleset idején jelentős esőzés volt, de a jelentés azt írja, a helyszínen a látótávolság 2,5-3 kilométer volt. Vagyis az ukrán kapitánynak látnia kellett volna a Hableányt – ez szerepel a Jurij C. ellen felhozott vádiratban is –, hiszen öt perccel az ütközés előtt a két hajó közötti távolság 190 méter volt. A jelentés ugyanakkor hangsúlyozza, ez még nem a végleges zárójelentés, annak tervezetét már készítik.