Krónika
Letartóztatták Epstein egykori barátnőjét
Kiskorúakat rontottak meg
Ismert, Epstein amerikai milliárdost 2019 nyarán vették őrizetbe. A vádak szerint főként fiatalkorúakból álló prostitúciós hálózatot tartott fent magánszigetén magas rangú ügyfelei számára. Az ügy azután robbant ki, hogy egy nő, Virginia Giuffre feljelentést tett a férfi ellen, azt állítva, tizenhét éves korában Epstein és Ghislaine Maxwell több alkalommal is arra kényszerítették, hogy lefeküdjön a férfival, illetve üzleti partnereivel, mások mellett András yorki herceggel. Később több nő is megvádolta Epsteint. A milliárdos augusztusban öngyilkos lett cellájában, meglehetősen gyanús körülmények között. Volt barátnőjét New Hampshire-ben vették őrizetbe, a hatóságok ezidáig nem ismerték tartózkodási helyét. Többek között azzal vádolják, hogy ő szervezte be a kiskorú lányokat, de hamis tanúzás miatt is keresték. A nő tagadja, hogy köze lett volna vagy tudott volna az Epstein ellen felhozott vádakról.