Krónika
Jogerősen tizenöt év a sólyi gyerekgyilkosnak

A döntés jogerős. Aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság, zárt ülésen.
A vádirat szerint a 16 éves F. Ferenc a sólyi futballpályán ismerte meg a 8 éves kislányt és bátyját. Vonzalom alakult ki benne a kislány iránt, elcsalta a lakóhelyéről játszani az úgynevezett papírmalom romjaihoz. A kislány ott azt mondta a fiúnak, hogy a barátja tetszik neki, és az ő felesége lesz. Emiatt a fiú mérges lett, és elhatározta, hogy megöli a kislányt. Bűvésztrükkre hivatkozva hátrakötötte kezeit, majd a patakhoz vitte, többször a víz alá nyomta.
Az elkábult kislányt a partra húzta, egy kővel többször fejbe ütötte, feltehetőleg egy késsel fejét és halántékát is megszúrta. Az eszméletlen kislányt végül levetkőztette, visszahúzta a patakba, ahol sorsára hagyta. A kislány vízbe fulladt. Az elsőfokú ítélet ellen a védelem fellebbezett, mondván, a bíróság nem vette kellő súllyal figyelembe az enyhítő körülményeket: többek közt a vádlott beismerő vallomását, a hátrányos személyiségszerkezetét.
Az Ítélőtábla indoklása szerint azonban ezek eltörpülnek a súlyosbító körülmények mellett. Bár az előre kiterveltség nem volt megállapítható, a négyszeresen is súlyosabban minősülő emberölés esetén nem volt helye a büntetés enyhítésének. A fiú legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után szabadulhat feltételesen, így az előzetesben töltött időt is beleszámolva akár már nyolc év múlva elhagyhatja a fiatalkorúak börtönét.