Krónika
A magyar tinédzserek ötödét érte már internetes zaklatás
Idén is folytatja kampányát a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány és az UNICEF Magyarország, céljuk, hogy az érintettek szégyen nélkül beszéljenek sérelmeikről

A tizennégy és tizennyolc év közötti gyerekeket nevelő szülők hatvan százaléka számol be világszerte arról, hogy valamilyen formában érte már zaklatás a gyermekét – derült ki a Generali Biztosító lapunknak küldött közleményéből. Ezeknek ötöde történik a közösségi médiában. Az áldozatok többségét sértő becenevekkel vagy jelzőkkel illetik, míg másokról rosszindulatú pletykákat terjesztenek, illetve sokan kéretlen, pornográf tartalmú fotókat vagy videókat kapnak. Az elmúlt években többször is érkezett hír arról – egyelőre külföldről –, hogy tinédzserek öngyilkosságot követtek el zaklatás miatt. Az Egyesült Államokban például egy tizenhat éves fiú végzett magával tavaly ősszel, miután osztálytársai kiszivárogtatták egy közösségi oldalon folytatott magánjellegű beszélgetését egy másik fiúval.
Az UNICEF felmérése alapján Magyarországon a 10–18 éves korosztály ötöde volt már hasonló online zaklatás áldozata. A megkérdezettek tizede ismerte be, hogy maga is bántott már másokat az interneten. A jelenség gyakran rejtve marad, mivel a nemzetközi felmérések szerint csak minden tizedik bántalmazott gyermek kér segítséget a környezetétől. Megkérdezték erről Tóth Anett pszichológust, aki szerint figyelmet érdemel, ha a gyermeknek megváltozik a hangulata, visszahúzódóbbá, szorongóbbá válik, vagy éppen romlik a teljesítménye. „A zaklatást elszenvedőknek gyakran megváltozik az étvágya, felborul az alvásciklusa, és jelentkezhetnek egyéb testi panaszok, például fejfájás vagy hasfájás is” – mondta.
Ezt felismerve idén is folytatja #nemvagyegyedül kampányát a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány és az UNICEF Magyarország a Generali támogatásával. Céljuk, hogy az áldozatok szégyen nélkül beszélhessenek az őket ér sérelmekről. A Kék Vonal tapasztalatai szerint a karantén alatt kifejezetten nehezen találtak módot a fiatalok az őket ért bántalmak bejelentésére, így most arra számítanak, nagyobb számban keresik majd meg őket az áldozatok.