Krónika

Újabb drogfogásról számolt be a rendőrség

Négy embert előállítottak

Összehangolt akció során fogtak el négy középkorú férfit a rendőrök, illetve a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége – számolt be róla vasárnap a Police.hu.

A csütörtöki akció során elfogott budapesti, illetve Pest megyei gyanúsítottakat jelentős mennyiségű, droggal elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt hallgatták ki, majd kezdeményezték letartóztatásukat. A gyanú szerint egyikük, a díler 2019 áprilisa óta adta tovább társainak a kábítószert, amelyet a másik három férfi továbbértékesített. Ketten közülük, amellett hogy kokaint terjesztették, idén áprilistól már marihuánát is termesztettek. Az erre a célra átalakított vidéki házban több száz tő növény gondozásához szükséges eszközöket, nagy teljesítményű ventilátorokat, valamint szellőztető rendszereket foglaltak le a nyomozók. A rendőrség tájékoztatása szerint a szemle megkezdésekor már learatott és lefoglalt kannabisztörmelék súlya bruttó százharmincnyolc kilogramm volt. Az elfogott gyanúsítottak tartózkodási helyein csaknem fél kilogramm kokaint, porciózáshoz szükséges mérlegeket, illetve egyéb eszközöket, továbbá mintegy hétmillió forint készpénzt, valamint kriptodevizabányász-gépeket foglaltak le.

Kapcsolódó írásaink

A járvány felforgatta a drogpiacot

ĀBár megszakadtak a hagyományos beszállítási láncok, de új útvonalak és ellátási módszerek jelentek meg, és gyakoribbá válhat az intravénás szerhasználat