Krónika
Hamarosan felülvizsgálhatják Bróker Marcsi bűnügyi felügyeletét
A Szegedi Itélőtábla dönt
A főügyészség az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélyének kiküszöböléséért javasolják a bűnügyi felügyelet fenntartását. A kényszerintézkedés felülvizsgálatáról a Szegedi Ítélőtábla dönt. A vádlottat 2016. decemberben tartóztatták le, tavaly decemberben – mivel a letartóztatás időtartama elérte a törvényi maximumot – a Szolnoki Törvényszék határozott a bűnügyi felügyelet elrendeléséről a mozgást nyomon követő technikai eszköz alkalmazása mellett. Most ismét esedékessé vált a kényszerintézkedés indokoltságának felülvizsgálata – olvasható a közleményben. A karcagi asszony a Kun-Mediátor Kft. képviselőjeként a cég 15 éves működése alatt 12 milliárd forintot meghaladó kárt okozott az ügyfeleknek. Bróker Marcsi 2015 tavaszán eltűnt Magyarországról, végül mintegy másfél évvel később a közép-amerikai Belize-ben fogták el.