Krónika

Vaddisznót rejt a révfülöpi nádas

Nem csak csapda és riasztó kell, az elhanyagolt bozótosokat is fel kell számolni a vadak távoltartására

Félelmet kelt a Révfülöpön üdülők körében, hogy az utcákon gyakran tűnnek fel vaddisznók. Az önkormányzat nagy erőfeszítéseket tesz a vadak kiszorítására.

Vaddisznót rejt a révfülöpi nádas
Fotó: MH

„Településünk és környéke roppant népszerű az üdülők körében, de mára elmondhatjuk, a vaddisznók is szívesen látogatják” – mondta lapunknak Kondor Géza, Révfülöp polgármestere, aki hozzátette, a probléma nem új keletű. A nagyüzemi gazdálkodás megszűnésével a vadak egyre kevesebb élelemhez jutottak az erdőszéleken, így bevetették magukat több balatoni település kültelki bozótosaiba, vízparti nádasaiba, ahol jó dagonyázó- és szaporodóhelyre és az ember közelsége miatt élelemre is találtak. Ma már ott tartunk, hogy Révfülöpön vaddisznót látni az utcákon egyáltalán nem ritkaság. Természeten nem örülünk populációjuk ilyen mértékű elszaporodásának, hiszen az üdülők jogosan félnek jelenlétük miatt – hangsúlyozta Kondor Géza.

A polgármester szerint előrelépés történt a probléma kezelésében: megvalósult az összefogás a területileg illetékes vadásztársaság, a rendőrség és az önkormányzat között. Vaddisznóriasztó szerkezetek telepítésén túl heti ügyeletben rögzíti a panaszokat és a vad mozgásáról szóló megfigyeléseket a vadásztársaság egy-egy tagja. A közelmúltban a rendőri biztosítás mellett sikerült egy vadkant és egy kocát kilőni, ráadásul a malacokat is becsapdázták, így azokat rezervátumba tudták szállítani.

„Megfigyeléseink szerint még három szektora van a településnek és környékének, ahol élénk vadmozgás figyelhető meg. Most ennek felszámolásán dolgozunk. Idén eddig kétmillió forintot fordítottunk a helyzet javítására, csapdák, riasztók kihelyezésére. A lakosság jelzése is azt igazolja, jobb a helyzet a vaddisznófronton, de a további javuláshoz fontos az elhanyagolt külterületek rendbetétele” – tette hozzá a polgármester.

Az Agrárminisztériumot is megkérdeztük a problémáról, ahol elmondták, ez a gond az országban több helyen is tapasztalható, és a belterületeken megjelenő vaddisznók jelensége elsősorban nem az állatok számának gyarapodása, hanem a természetben és a lakott környezetben található élőhelyek megváltozásának és a vaddisznók jó alkalmazkodóképességének következménye. Mivel a vadászatra jogosultak lakott területen semmilyen módon nem tudnak közbeavatkozni, ezért a legfontosabb, hogy a lakosság és a helyi önkormányzat közreműködjön az alapvető kiváltó okok felszámolásában és a kármegelőzési kötelezettség keretében a megfelelő védekezésben.

Az Agrárminisztérium a legfontosabb intézkedések között említette, hogy az elhanyagolt telkeken, közterületeken lévő bozótosokat fel kell számolni és rendbe tenni. A lehulló gyümölcsöket időben kell összegyűjteni, illetve ha más módszer nem jöhet szóba, a közterületi gyümölcsfákat fel kell számolni. Fontos, hogy a zöld- és háztartási hulladékot szakszerűen kezeljük, ne illegálisan helyezzük el. Végül, de nem utolsósorban pedig az ingatlanok kerítéseit, kapuit vadbiztossá kell tenni.

Hangsúlyozták, a vaddisznó alapvetően kerüli az embert, de akár veszélyes is lehet. A vaddal való találkozáskor csapjunk zajt, és adjuk meg a vaddisznónak a menekülés lehetőségét, ne álljunk az útjába. A kanok főleg a párzási időszakban lehetnek veszélyesek, a kocák pedig akkor, amikor a malacokat védelmezik. A sebesült vaddisznó szintén agresszív lehet.

Kapcsolódó írásaink