Krónika

Tizenkét évet kapott a sofőr

Három és fél évvel a veronai buszbaleset után pénteken első fo- kon tizenkét évre ítélték Olaszor- szágban a diákok buszát vezető sofőrt, V. Jánost. A döntés nem jogerős.

Tizenkét évet kapott a sofőr
Emlékkő állításával emlékeztek a veronai buszbalesetben elhunyt diákokra és tanárokra 2018. januárjában
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Tizenkét év szabadságvesztésre ítélte az olasz bíróság V. János magyar buszsofőrt. A rövidített eljárás miatt ez volt a kiszabható maximum. A sofőr nem jelent meg a bíróságon.

„Kimondták, hogy rendkívül súlyos felelőssége van ebben a tragé- diában. Ez üzenet is az autóbuszvezetők és az üzemeltető cégek részére, hogy az emberek szállítása óriási felelősség, ezt nem lehet közönséges gazdasági érdekek miatt átalakított buszokkal, beteg sofőrök alkalma- zásával felülírni” – fogalmazott lapunknak Szendrei Endre, aki unokahúgát veszítette el a balesetben.

A sofőr ügyvédei fellebbeztek, így az ítélet nem jogerős, azaz a férfi nem vonul börtönbe. A másodfokú ítélet azonban várhatóan már végre- hajtható lesz.

Az egész országot megrázó busz- baleset 2017. január 20-án éjszaka történt Verona és Velence között az A4-es autópályán. A budapesti Szi- nyei Merse Pál gimnázium tanulói és kísérőik egy franciaországi sítá- borból tartottak hazafelé, amikor a busz kisodródott, a sztráda szalag- korlátjának, majd egy tartópillérnek ütközött és kigyulladt. Tizenheten veszítették életüket, többségében gyerekek.

Magyarországon két nyomozás indult el, az egyik a busz-üzemelte- tő társaság felelősségének megállapítása ügyében, de ezt csaknem egy éve már lezárta a rendőrség, és nem talált felelőst. A másik eljárás egy háziorvossal szemben indult, aki egészségügyileg alkalmasnak találta a busz korábban alvászavarral kezelt sofőrjét. Arról még nem kaptunk tájékoztatást, hogy ezt a szálat lezárták volna – magyarázta Szendrei Endre. Hozzátette, most mindent el fognak követni azért, hogy itthon újra eljárás indulhasson az üzemeltető cég, a Pizolit Kft. ellen.

A rendőrség lapunk megkeresésére közölte, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda tovább- ra is nyomozást folytat a buszbaleset ügyében, de hogy ez jelenleg miként áll, arról nem árultak el részleteket.

A magyar sofőr mellett öt olasz vádlott (az autópálya üzemeltetője, mérnökei) is van, róluk külön per- ben döntenek majd.

Kapcsolódó írásaink

Veszélyben az olasz családok

ĀKövetendő példaként tekint a Liga a demográfiai válság kezelésére tett magyar erőfeszítésekre – hangsúlyozta lapunknak Simone Pillon szenátor