Krónika

Letartóztatták a Vizoviczki-ügy egyik vádlottját

Volt rendőr alezredes kerül rács mögé

Ügyészi indítvány alapján letartóztatták a Vizoviczki-ügy egyik vádlottját, egy volt rendőr alezredest a diszkópápa és társai korrupciós bűncselekmények miatt indult ügyé­ben, amelyben kedden tartottak tárgyalást.

A volt rendőr alezredes pénzt ajánlott fel vádlott társának, korábbi kollégájának, hogy vállalja magára a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését. Emellett a bejelentett lakcíméről több mint kilenc hónapja elköltözött, amit nem jelentett a bíróságnak, továbbá ingatlanjait folyamatosan értékesítette. A diszkókirály és huszonegy társa ellen 2014-ben emeltek vádat bűnszervezetben elkövetett korrupciós bűncselekmények miatt, ez a per zajlik most. Vizoviczkit még 2018-ban jogerősen hét év fegyházra ítélték egy másik ügyben, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt.

Kapcsolódó írásaink