Krónika
Újabb tizenkét magyar állampolgárnál mutatták ki a fertőzést
A kormányzati portálon azt írták: elhunyt két idős, krónikus beteg. Ezzel 553 főre emelkedett az elhunytak száma, 2391-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 1095 fő. Az aktív fertőzöttek 41 százaléka, az elhunytak 59 százaléka, a gyógyultak 48 százaléka budapesti. 321 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 19-en vannak lélegeztetőgépen.
Kiemelték, a védekezés második szakaszában vagyunk., amely nem jelenti a járvány végét jelenti, hiszen a járványveszély nem múlt el. A cél az, hogy fokozatosan, szigorú menetrend szerint újraindulhasson az élet. Hozzátették, továbbra is fontos az általános óvintézkedések, különösen a védőtávolság betartása.

A parlament megkezdte a veszélyhelyzet megszüntetéséről és a járványügyi készültség fenntartásáról szóló törvényjavaslatok vitáját. A veszélyhelyzet megszüntetését az teszi lehetővé, hogy a sikeres védekezésnek köszönhetően a tömeges megbetegedéseket el tudtuk kerülni és fokozatosan csökken az aktív fertőzöttek száma, ugyanakkor a járványügyi készültség fenntartására szükség van, hiszen a koronavírus továbbra is itt van és fertőz.