Krónika
Egyre több gyermekeltűnés kapcsán merül fel a börtönben lévő német gyanúsított neve
Folyik a nyomozás a McCann-ügyben
A német ügyészség szerint a kislány halott. A hároméves brit Madeleine-nek 2007. május 3-án veszett nyoma egy portugál nyaralóövezetben, Praia da Luzban. Ő és testvérei egy földszinti hotelszobában aludtak, miközben szülei a közeli bárban vacsoráztak a barátaikkal. Christian B. megtudhatta, mikor nem lesznek otthon a szülők, a hotel egyik alkalmazottjától, akinek a telefonjában megvolt a gyanúsított telefonszáma is. A múlt heti bejelentés óta egyre több megoldatlan eltűnési vagy gyilkossági ügy aktáját nyitják újra. A gyanúsítottnak ugyanis az ötéves német Inga Gehricke 2015-ös, valamint a kilencéves Peggy Knobloch 2001-es eltűnéséhez is köze lehet. Vizsgálódnak egy 1996-ban Portugáliában eltűnt kisfiú ügyében is, sőt a férfi egy 16 éves tinédzser lánnyal, valamint egy prostituálttal is végezhetett.