Krónika

Vádat emelt az ügyészség Lovasi András ellen

Balesetet okozott tavaly a zenész

Az ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat Lovasi András ellen – tudta meg a Blikk. A zenész tavaly március végén okozott balesetet.

A Kispál és a Borz, és a Kiscsillag frontembere terepjárójával a tilos jelzés ellenére behajtott Budapesten a Dózsa György út és a Damjanich utca kereszteződésébe, ahol összeütközött egy rendőrautóval, amelynek egy harmadik autó is nekicsapódott. A vádirat szerint a balesetben két személy zúzódást és csonttörést szenvedett. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság – tárgyalás mellőzésével, az ügyiratok alapján –szabjon ki pénzbüntetést, és határozott időre tiltsa el a közúti járművezetéstől. A lapnak a zenész úgy nyilatkozott, elismeri felelősségét, és bármi is lesz az ítélet, elfogadja azt. A lap úgy tudja, a zenész korábban megpróbált peren kívül megegyezni a baleset sérültjeivel, de erre végül nem kapott lehetőséget.

Kapcsolódó írásaink