Krónika

Május 5-én újranyit az IKEA

A szigorú óvintézkedéseket betartva 47 napos zárva tartást követően újra megnyitják az Ikea magyarországi áruházait május 5-én - közölte az áruházlánc.

Május 5-én újranyit az IKEA
IKEA az Örs vezér téren
Fotó: IKEA

Az üzleteiket a koronavírus-járvány miatt március 21-én zárták be, azóta az Ikea csak online értékesítést végzett Magyarországon.

A közlemény szerint az érvényes szabályozásnak megfelelően naponta 9 és 15 óra között lesznek nyitva, de egyszerre csak ötszáz vásárló tartózkodhat majd az áruházakban. Számos higiéniai intézkedés mellett, a helyszíni ételfogyasztás szünetel, a játszóházak sem nyitnak ki.

Az Ikea Magyarország forgalma a 2018. szeptember 1-től 2019. augusztus 31-ig tartó pénzügyi évében 20,5 százalékkal, 90,3 milliárd forintra nőtt - közölte a cég korábban. Ez idő alatt az Ikea három magyarországi áruházába több mint 6,7 millió látogató érkezett, közülük 3,5 millióan vásároltak.

Az áruházban annyi vásárló tartózkodhat egyszerre, hogy az áruház egész területén minden személyre legalább 10 négyzetméter terület jusson folyamatosan, és nem lehet egyszerre 500-nál több látogató.

Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat a higénaiai korlátozásokról:

  • A vásárlók csak abban az esetben léphetnek be az áruházba, ha eltakarják az arcukat (a szájukat és orrukat egyaránt).
  • Rendszeresen fertőtlenítik az ajtónyitókat, a bevásárlókocsikat, kosarakat.
  • A dolgozók minden higiéniás előírást betartanak: az áruk mozgatásakor és a fizetések lebonyolításakor egyszer használatos kesztyűt viselnek.
  • Kézfertőtlenítőket helyeznek ki az áruházakban.
  • Az áruházban annyi vásárló tartózkodhat egyszerre, hogy az áruház egész területén minden személyre legalább 10 négyzetméter terület jusson folyamatosan, és nem lehet egyszerre 500-nál több látogató.

Kapcsolódó írásaink