Krónika

Áruház felrobbantásával fenyegetőzött egy férfi

Zavarták a vásárlók

Letartóztattak egy férfit, aki azzal fenyegette a rendőröket, hogy amennyiben nem csökkentik egy 13. kerületi áruház vásárlóinak számát, robbantással éri el a célját – írta az MTI.

Az ötvennégy éves gyanúsított csütörtökön hívta fel a rendőrséget, és arra panaszkodott, hogy sokan vannak az áruházban, majd követelte, hogy két napon belül csökkentsék a vásárlók számát, különben egy Molotov-koktéllal „elintézi”, hogy a koronavírus-járvány miatt kevesebben tartózkodjanak ott. A telefonáló később meg is jelent az üzletnél, ahol gyalázkodó kifejezéseket írt a falra. A rendőrség azonosította a férfit, akit terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés és rongálás miatt gyanúsítottként kihallgattak, majd előterjesztést tettek letartóztatására. A Fővárosi Főügyészség a bűnismétlés kizárásáért a férfi letartóztatását indítványozta, amelyet a bíróság egy hónapra elrendelt.

Kapcsolódó írásaink