Krónika

Őrizetbe vettek egy merényletekre készülő terroristát

Őrizetbe vettek Lengyelországban egy libanoni állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy merényleteket készített elő lengyel és nyugat-európai célpontok ellen, és kapcsolatban állt az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezettel - közölte hétfőn a lengyel titkosszolgálat.

Őrizetbe vettek egy merényletekre készülő terroristát
Képünk illusztráció!
Fotó: Pixabay

Az összegyűjtött adatok arra utalnak, hogy az április 16-án őrizetbe vett férfi „reális veszélyt jelent a Lengyel Köztársaság belbiztonságára és országunk állampolgáraira” - tudatta közleményben Stanislaw Zaryn, a titkosszolgálatokért felelős miniszter szóvivője.

A férfi, akinek személyazonosságát nem közölték, „Lengyelországban és más európai uniós országok területén egy hálózat megszervezését tervezte, amely terrortámadásokat követett volna el Nyugat-Európa országaiban” a közlemény szerint. Emellett rokoni kapcsolatban állt olyan, az Iszlám Államhoz tartozó terroristákkal, akik az Egyesült Államok által vezetett nemzetközi koalíció ellen Szíriában és Irakban folytatott harcban vesztették életüket - áll még a közleményben.

A szóvivő szerint a férfi lengyelországi tartózkodása alatt sűrűn kommunikált az interneten az Iszlám Állam különböző csoportjaival és az unió más országaiban élő, a szervezettel kapcsolatban álló személyekkel. A férfi anyagilag is segítette a terrorszervezet szíriai tagjait - olvasható a közleményben.

A gyanúsítottat a kelet-lengyelországi Bialystokban tatják fogva egy, a határőrség irányítása alatt álló befogadóközpontban - közölte a szóvivő. 
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom