Gyorsuló trendek a világban

– Nemrég az NBC-nek arról beszélt, a nagy vészhelyzetek miatt nem alakulnak ki szükségszerűen új formák a társadalomban, hanem sokkal inkább már létező trendek gyorsulnak fel. Kifejtené?

– Az embereknek – mint egyének és mint társadalom egyaránt – a rendelkezésre álló eszközökkel kell megbirkózniuk a krízishelyzetekkel. A legtöbb esetben – háborúk, éhínség, járványok, földrengés – azokból a tendenciákból meríthetnek, amelyek már jelen vannak, és egyre növekednek a társadalmukban. Tudomány- és technológiatörténettel foglalkozó történészként a nézeteimet arra alapozom, hogy miként reagált a tudományos közösség a világháborúkra. Példának okáért, az 1920-as évekre a vezetők számára világossá vált, hogy a hagyományos filantróp típusú finanszírozási forma nem lesz alkalmas, hogy biztosítsa a tudomány jövőbeli igényeit. Az első világháború előtt ugyanis az Egyesült Államokban még szinte minden tudományos kutatást jómódú adományozók finanszíroztak egyetemeken, főiskolákon, kutatóintézeteken keresztül. A nagy gazdasági világválság azonban rámutatott, hogy hamarosan egyedül a szövetségi kormánynak lesz ehhez elég mély a zsebe. Ekkor már tervek is készültek, hogyan volna kivitelezhető a szövetségi adományozás, amelyre korábban nem volt példa. A második világháború aztán felerősítette és kiterjesztette ezeket a terveket. Tehát ami háborús innovációnak tűnt, az valójában egy trend felgyorsulása volt. „Egyetlen krízis se menjen kárba” – ez volt a mottó. Egy másik jó példa erre, szintén a technológiai ágazatból, a radar. Számos ország a Föld minden pontján dolgozott a radar kifejlesztésén már a második világháború előtt. Franciaország telepített is egy verziót a Normandie hajóra 1935-ben. A háború aztán kitágította és elmélyítette kutatásokat, amelyek később az elektromágneses hullámok és a távvezérlés fejlesztésébe alakultak át, úton az információs kor felé.

– A krízis természetétől is függ, hogy mely szegmenseket érinti leginkább?

– A nagy válságok valamennyi szegmenst, így a politikát, a kultúrát, a társadalmat, a gazdaságot, technológiát is érintik, mivel azok erősen összefüggenek egymással. Ennek a társadalmi és a kulturális oldala az, amely a leginkább kézzel fogható mindenki számára, hiszen a hétköznapjainkra drámai hatással van.

– Hogyan látja ezt megvalósulni a most kialakult világjárvány során?

– Az elmúlt tizenöt évben mindannyian szemtanúi lehettünk, hogy a virtuális kommunikáció milyen drámai módon hatalmasodott el az interneten keresztül. A pandémiát követően ennek a rendkívüli felgyorsulását fogjuk látni – a munka és a szabadidő terén is. A technológiák fejlettebbek lesznek, a szemtől szembeni interakciók pedig visszaszorulnak. Régóta látjuk, hogy egyre több mozi hagy fel a működéssel, és most még kevesebb lesz belőlük. A múzeumok is alkalmazkodnak majd, és újabb módjait kínálják a „látogatásnak”. A könyvtárak már régen megváltoztak, a könyvtárosok alternatív utakat találnak, hogy könyvvel kapcsolatos szolgáltatásokat nyújtsanak. Társadalmi szempontból a Skype-ot és a Zoomot is sokkal szélesebb körben használják majd az emberek, hogy „találkozzanak”. A hagyományos, üzletekben történő vásárlás is lecsökken, ezt az Amazon és a hasonló vállalatok már egyébként is átalakították.

– Miért gondolja, hogy ezek a változások nem lehetnek átmenetiek, ahogy a vészhelyzet is csak átmeneti?

– Nem vagyok determinista. A politikai és társadalmi trendek visszafordíthatók. Most emberek tömegei vannak kitéve annak, hogy máshogy kell végrehajtaniuk dolgokat, és ezt bizonyára hasznosnak és kényelmesnek találják, hogy ezen az úton haladjanak aztán tovább. Továbbá a koronavírus gazdasági hatásai is felgyorsítják a szórakoztatóiparban, utazásban vagy az oktatásban már egyébként is jelenlévő változásokat, és sok ember számára nem lesz más választás, mint elfogadni ezt.

– Tudna ellenpéldát is mondani, amikor a dolgok nem a fentebb felvázoltak szerint működnek?

– Az egyetem a 11. és a 12. században az előadói rendszer köré jött létre, hiszen a könyvek ritkák és drágák voltak. Figyelembe véve, hogy a nyomtatott sajtó és különböző olvasmányok ára az évszázadok során aztán drasztikusan lecsökkent, azt gondolhatnánk, hogy a hagyományos előadások eltűntek, az elektronikus technológiák megjelenésével pedig végképp. De valójában nem. A szemtől szembeni tanítás ideiglenesen szűnt meg, de újra meg fog jelenni.

– Hogyan kellene mindehhez viszonyulnunk? Értsük úgy, hogy a vészhelyzetekkel végső soron könnyebb, kényelmesebb lett az életünk, vagy nem érdemes a jó és rossz fogalompárral szemlélni ezt?

– Ez egyszerre lehet jó és rossz is. Az arányok attól is függnek, hogy éppen valaki hol helyezkedik el. Úgy hiszem, a szemtől szembeni találkozások számának elkerülhetetlen csökkenése megváltoztatja majd a karakterünket. Az időről és térről való gondolkodásunk átalakul. Mindenkinek lehetősége nyílik, hogy megtapasztalja a távoli kultúrákat. De kérdés, hogy vajon mennyire lesz ez felszínes?