Krónika

Bevihetjük a mozgást az otthonokba

Naponta hatvanpercnyi tornára ösztönözné a fiatalokat a Magyar Diáksport Szövetség a legújabb kampányában

Online mozgáskampányt indított a Magyar Diáksport Szövetség, hogy a járványhelyzet ideje alatt is a rendszeres napi mozgásra ösztönözze a fiatalokat. A szövetség edzőket, művészeket, sportolókat és youtubereket is bevont a projektbe.

Bevihetjük a mozgást az otthonokba
A mozgáskampányban szereplő gyakorlatok mindenki számára teljesíthetők
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

„A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) alapfeladata, hogy minden gyerekhez eljusson és bemutassa a mozgás örömét. A jelenlegi helyzetben pedig nem maradt más választásunk, mint hogy olyan programokat dolgozzunk ki, amelyekkel a mozgást bevihetjük az otthonokba” – mondta lapunknak Balogh Gábor. Az elnököt egy napokban elindult online kampányról kérdeztük, amelyben az MDSZ napi rendszerességgel tesz közzé médiafelületein otthoni környezetben végezhető edzéseket, sportolással kapcsolatos tanácsokat, motivációs videókat.

A távoktatás szempontjából nézve Balogh szerint a testnevelésben teljesen más feltételek adottak egy családi házban vagy egy panellakásban élő számára. Ennek kapcsán fogalmazódott meg a szövetségben, hogy valamilyen módon olyan mozgásos tartalmakat kellene eljuttatniuk a gyermekekhez, amelyekbe bárhol be tudnak kapcsolódni.

„A kampányt a saját videómmal indítottuk útjára: fogtam a családomat és együtt edzettem velük. Olyan gyakorlatokat mutattunk be, amelyekhez nem kell eszköz, bárki végrehajthatja őket egy vizes palackkal vagy akár egy labdával. A lényeg, hogy kicsit felmenjen a gyermekek pulzusa, de szeretnénk motiválni a családokat is, hogy közösen mozogjanak” – fogalmazott Balogh. A WHO ajánlása szerint az 5–17 év közötti gyerekeknek naponta hatvan percet kellene közepes vagy erős intenzitással mozogniuk. Ennek megfelelően a DO60-re keresztelt mozgalom célja is az, hogy az érintett korosztályt mindennap egy órányi testedzésre ösztönözzék az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon keresztül, míg a fiatalabbakhoz reményeik szerint a szülők és a pedagógusok által juthatnának el. A kicsik számára minden nap délután két órakor töltenek fel mozgásprogramot az MDSZ Facebook-csatornájára, az idősebbeknek négy órakor kerülnek fel videók a DO60 Facebook- és Instagram-felületekre a következő hónapokban.

Hogy változatos és minőségi tartalmakat kínálhassanak, az MDSZ influenszereket, edzőket, egyetemi hallgatókat és testnevelő tanárokat kért fel, hogy készítsenek videókat, amelyeken végrehajtanak különböző gyakorlatsorokat. Közölte: ahhoz, hogy a videók érdekesek legyenek a fiatalok számára, nem mindegy, ki és milyen minőségben készíti őket, ezért kértek fel kifejezetten youtubereket, illetve szakembereket. Olyan ismert közéleti szereplőket – így művészeket vagy sportolókat – is megkerestek, akik a saját területükön kivívták az emberek megbecsülését, hogy küldjenek akár csak rövid motiváló üzeneteket vagy maguk is mozogjanak a kamera előtt.

„A jelen helyzetben úgy gondolom, mindennapos testnevelésről nem, de mindennapos mozgásról lehet beszélni. Hisszük, hogy ehhez megfelelőek a tartalmaink” – fogalmazott Balogh Gábor. A következő lépcsőfok az lesz, hogy a videókat az iskolák vagy az oktatási tárca figyelmébe ajánlják.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom