Krónika
Karantén az állatvilágban
Jane Goodall világhírű etológus csimpánzoknál figyelte meg, hogy kerülik, elüldözik beteg fajtársaikat, de náluk is könyörtelenebbek például a méhek

Az állatvilágban is előfordulnak fertőzések, betegségek, egyes fajok ilyenkor kirekesztik beteg társaikat - erről ír a National Geographic. Érdekes, de az állatoknál nem olyan könnyen látható, ha egy egyed fertőzött – mondta Joseph Kiesecker, a Nature Conservancy környezetvédelmi szervezet vezető tudósa. Ennek ellenére több faj már a látható tünetek előtt speciális érzékszerveivel megérzi, ha egy társuk beteg, ilyenkor megváltoztatják viselkedésüket, hogy elkerüljék a fertőzést.
A csimpánzok és a méhek például nagyon könyörtelenek tudnak lenni. A méhkolóniákban előfordul egy olyan fertőző baktérium, amely a lárvákat támadja meg, ettől nagyon büdösek lesznek, az idősebb méhek ezt kiszagolják, s könyörtelenül kidobják őket a kaptárból, így őrzik meg a kolónia egészségét – magyarázta Alison McAfee, az Észak-karolinai Állami Egyetem rovartani és növénypatológiai osztályának kutatója.
Nem minden faj választ ilyen drasztikus megoldást. A korábban már említett Kiesecker kutatásai során arra jutott, hogy az ebihalak szintén a kémiai jelekből érzékelik, melyik egyed beteg és melyik nem. Sőt, a karibi tüskés homárok tudják, hogy nyolc hét alatt válik fertőzővé egy vírusos társuk, így már hetekkel korábban kerülni kezdik.
Hasonlót tapasztalt a világhírű angol etológus, Jane Goodall a csimpánzoknál. Amikor 1966-ban tanulmányozta őket Tanzániában, a Gombe Nemzeti Parkban, megfigyelt egy McGregor nevű csimpánzt, amelyiknek egy nagyon fertőző vírus okozta paralízise volt. Társai bántották és elűzték a falkából, s amikor egy fán feléjük közeledett és a karját nyújtotta, ők hátat fordítottak. McGregor két teljes percig mozdulatlanul ült és bámult utánuk – így emlékezett vissza Goodall Az ember árnyékában című könyvében. Más paralízises csimpánzokat is megfigyelt, és előfordult, hogy a beteg állatot később visszafogadták társai.
Féltik az emberszabású majmokat
A csimpánzokra, a gorillákra és egyéb emberszabású majmokra is veszélyes lehet a koronavírus – erre figyelmeztetnek kutatók, természetvédők a Nature című folyóiratban. Ugyan még nincs rá bizonyíték, hogy egy egyed megfertőződött volna, de korábban már előfordult, hogy embereknél enyhe tüneteket okozó vírusok az afrikai országokban halálos kimenetelűek voltak a nagymajmoknál. Az MTI szerint a kongói Virunga Nemzeti Park ad otthont a világon vadon élő hegyi gorillák egyharmadának, ezt június 1-jéig bezárták a látogatók előtt. A szomszédos Ruandában szintén három olyan nemzeti parkot zártak be átmenetileg a turisták és kutatók előtt, ahol főemlősök, köztük gorillák és csimpánzok élnek. Ugandában ugyan nem fújták le a gorillaturizmust, de a helyi vadvédelmi hatóság szerint erre nem is volt szükség, mivel a járvány miatt visszaesett az idegenforgalom.