Krónika

WHO: Vannak biztató jelek, de továbbra is súlyos a helyzet

Akadnak biztató jelek az új típusú koronavírus-járvány lassulását illetően Európában, de a járványnak koránt sincs vége, a világnak pedig hozzá kell szoknia a helyzet teremtette új körülményekhez - jelentette ki Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója csütörtöki, online megtartott sajtókonferenciáján Koppenhágában.

WHO: Vannak biztató jelek, de továbbra is súlyos a helyzet
Hans Kluge: Nem sprintről beszélünk, hanem maratonról
Fotó: AFP/Anadolu/Riccardo De Luca

Kluge kiemelte Olaszországot, ahol a fertőzés terjedésének görbéje kicsit kevésbé meredekké vált, mindazonáltal leszögezte azt is: korai lenne azt mondani, hogy a járvány ott csúcspontjára ért.

Példa nélkülinek, ám szükségesnek nevezte a számos ország által meghozott, a járvány terjedésének lassítását célzó intézkedéseket. Leszögezte azt is, hogy e rendelkezések nyomán időt nyerhetnek, s elkerülhetik az egészségügyi rendszerek túlzott leterhelését is.

Hozzátette: a kormányoknak és az embereknek fel kell készülniük a járvány nyomán beköszöntött „új valóságra”, mégpedig hosszú időre.

„Nem sprintről beszélünk, hanem maratonról” - tette hozzá.

Kluge hangsúlyozta: a COVID-19 jelentette fenyegetés a kötelező elszigetelési intézkedésekkel együtt jelentős pszichológiai hatással van a társadalomra, amit egyáltalán nem szabad figyelmen kívül hagyni. „Az elszigeteltség, a fizikai eltávolodás, az iskolák és munkahelyek bezárása olyan kihívások, amelyek hatnak ránk, és természetes, hogy ezekben a pillanatokban stresszt, szorongást, félelmet érzünk, magányosnak érezzük magunkat” - húzta alá a WHO európai igazgatója.

A járvány által leginkább érintett csoportok közé tartozik az egészségügyi dolgozóké, akik egyúttal a leginkább ki vannak téve a világjárvány veszélyeinek - Európában átlagosan 10-ből egy fertőzött az ágazathoz tartozik -, ezért a WHO intézkedéseket javasol annak érdekében, hogy a megfelelő pszichológiai támogatásban részesítsék őket.

A WHO szakértői kiemelik, hogy az említett kihívásokra úgy reagálhatunk, ha szeretettel és figyelemmel fordulunk a többiek felé, figyelembe véve ugyanakkor a társas érintkezésben való távolságtartásra vonatkozó javaslatokat, és például egy telefonhíváson, egy levelezőlapon vagy egy videokonferencián keresztül érzékeltetjük közelségünket.

„Fontos, hogy szembenézzünk ezekkel a mentális kihívásokkal, amelyeket ez a válsághelyzet okoz Európában és a világ többi részén, és pontos, közérthető és hiteles információkat közöljünk mindenkivel, beleértve a legfiatalabbakat és a legidősebbeket” - fogalmazott Kluge.
 

Kapcsolódó írásaink

Ázsia-szerte emelkedett az új fertőzöttek száma

ĀA Nyugat-Balkánon és Romániában továbbra is terjed a járvány - Oroszország felfüggeszti a légi járatokat külföldre, Ukrajnában nőtt a fertőzöttek és halottak száma - A Közel-Keleten korlátozásokat vezettek be - ÖSSZEFOGLALÓ

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom