Krónika

Müller Cecília: Magyarországon először sikeresen izolálták a koronavírust

Müller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján elmondta, akár több százas nagyságrendű is lehet a fertőzöttek száma a következő napokban, hetekben.

Müller Cecília: Magyarországon először sikeresen izolálták a koronavírust
Müller Cecília és Lakatos Tibor az operatív törzs sajtótájékoztatóján
Fotó: MH/Purger Tamás

Müller Cecília elmondta, hogy eddig 50 megbetegedés volt itthon. Ez megfelel annak a mértéknek, amire számítottak. Hozzátette, akár több százas nagyságrendű is lehet a fertőzöttek száma a következő időszakban és a súlyos megbetegedésekre is felkészülnek.

Az országos tisztifőorvos kiemelte, az idős emberek nagyon veszélyeztetettek, a 70 év felettiek mindenképpen maradjanak otthon.

A védőoltások beadásáról azt mondta: az életkorhoz kötött kötelező védőoltásokat beadják, azokat nem halasztják, ugyanakkor az úgynevezett kampányoltások - mint például a választható HPV-oltások - átszervezésére kényszerülnek. Hangsúlyozta azonban, hogy a járvány végeztével ez a feladatuk lesz, az érintettek pedig semmilyen kárt nem szenvednek azzal, hogy néhány hónappal később kapják meg ezeket az oltásokat.

A sajtótájékoztatón egy fantasztikus magyar eredményről is beszámolt Müller Cecília.

Kiss Zoltán virológus vezetésével elsőként sikerült izolálni az új koronavírust Magyarországon a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában. Ezzel lehetőség nyílik a hazai vakcinák kifejlesztésére és új vírusellenes terápiák kipróbálására

- mondta a tisztifőorvos, hozzátette, hamarosan elérhető lesz a vírus élő és nem élő formája a nemzetközi kutatók számára.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: nehéz megválaszolni mikor lehet ebből a sikerből védőoltatás, ezt a kutatók jobban tudják, egy új védőoltás kifejlesztése sokszor egy-két évig is eltarthat, de ez a siker óriási előrelépést jelent.

Müller Cecília kérdésre elmondta, tovább bővítik a vizsgáló laboratóriumok körét, és a WHO iránymutatása alapján dolgoznak a teszteket illetően.

Elárulta azt is, hogy jelenleg nincs tudomásuk kiskorú fertőzöttről, de a vírust ők is ugyanúgy elkaphatják, mint az idősek.

Az országos tisztifőorvos elmondta, ketten vannak súlyos állapotban jelenleg. Elárulta, hogy bőségesen áll rendelkezésre lélegeztetőgép - jelenleg 2000 van -, és újabbakat is be fognak majd szerezni.

Ekkor engedik haza a Hegyeshalomnál álló külföldieket

Lakatos Tibor, az operatív törzs vezetője elmondta, hogy Hegyeshalomnál tiltakozásba kezdtek éjjel azok a bolgár és román állampolgárok, akiket nem engedtek be Magyarországra.

A bolgárokat ma 21-24 óra között engedik át, míg a románokat 0 és reggel 5 óra között. 

Lakatos Tibor elárulta, hogy éjféltől 12 óráig közel 600 személyt fordítottak vissza Magyarország határaitól, és 1300 személy belépését tették lehetővé.

Az ezredes arra figyelmeztetett, hogy egyre több csaló tűnik fel a járvánnyal visszaélve, de hozzátette, velük szemben eljárások indulnak.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom