Krónika

Egy nap alatt majdnem megduplázódott az új fertőzöttek száma Olaszországban

Egy nap alatt csaknem megduplázódott a Covid-19 vírus újonnan diagnosztizált fertőzöttjeinek száma, a halálozásoké viszont csökkent Olaszországban a polgári védelmi hatóság vezetőjének adatai szerint.

Angelo Borrelli közölte, hogy a szombat esti adatok szerint a gyógyultak száma 589-re emelkedett, a halottaké pedig elérte a 233-t. Pénteken 49-en, szombaton ennél kevesebben, 36-an haltak meg az újkoronavírus-betegségben.

A halottak átlagéletkora továbbra is nyolcvanegy év feletti.

A legtöbben, tizenkilencen Lombardiában haltak meg.

A diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt 1145-tel nőtt, ez majdnem kétszerese a pénteki adatnak, amely 620 volt.

Az eddig megfertőződöttek létszáma elérte az 5883-t, közülük 589-en már meggyógyultak. A betegekből 2651 személy szorul kórházi kezelésre, 567-et intenzív osztályon ápolnak, több mint felüket, 359 embert az északnyugati Lombardia tartományban. A polgári védelmi hatóság vezetője hozzátette, hogy a leginkább érintett Lombardia tartományból a kórházak telítettsége miatt a betegek egy részét más régiókba akarják áthelyezni.

A polgári védelem vezetője arra szólította fel az olaszokat, tartsák be az óvintézkedéseket, és kerüljék a nagyobb közösségeket.

„Az adatok jól mutatják, hogy az új koronavírus egyre erősebben terjed, és a lakosság jól körülhatárolható szegmensét támadja” - mondta Silvio Brusaferro, a közegészségügyi hivatal vezetője. Megjegyezte, a fertőzés miatt elhunyt emberek nyolcvan százaléka egy vagy több más betegség miatt is kezelés alatt állt.

A római kormány a következő órákban jelenti be, hogy megszünteti-e a vesztegzárat a Lombardiában és Venetóban két héttel ezelőtt kijelölt zónákban, vagy esetleg újakat létesít. Február 23-án a lombardiai Lodi térségében tíz települést helyeztek karantén alá majdnem ötvenezer lakossal, Veneto tartományban pedig a 3500 lakosú Vo'Euganeo városát.

Lombardia kormányzója napok óta szorgalmazza, hogy vonjanak vesztegzár alá további területeket a Milánótól ötven kilométerre található Bergamo térségében.

A legnagyobb olasz kormánypárt, a baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkára Nicola Zingaretti, a Rómát övező Lazio tartomány kormányzója a Facebookon bejelentette, hogy nála is diagnosztizálták a betegséget. Egyhe tünetekkel saját lakásában tölti a karantén időszakát.

Matteo Salvini, az ellenzéki Liga vezetője szintén közösségi oldalán közölte, hogy a biztonságáért felelős egyik rendőr tesztje is pozitívnak bizonyult.

Ferenc pápa nem megy ki a Szent Péter térre

Ferenc pápa egyenes internetes közvetítésben mondja el vasárnap déli beszédét a Vatikán bejelentése szerint, nem jelenik meg az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakában.

Az ilyenkor szokásos beszédét, valamint az ezt követő Úrangyala-imádságot (Angelus) az egyházfő a pápai lakosztály könyvtárszobájában mondja majd el. A hívők a Vatikán internetes oldalán követhetik élőben.

A pápa a szerdai általános audiencián sem lesz jelen a Szent Péter téren, hanem videóüzenetben mondja majd el beszédét. A katolikus egyházfő március 15-ig a reggeli miséket is hívők nélkül mutatja be a vatikáni lakhelyeként ismert Szent Márta-házban.

A Vatikán döntését a koronavírus-fertőzéssel szembeni óvintézkedések indokolják. Az olasz hatóságokkal egyeztetve a Szentszék megalapozottnak találta, hogy a Szent Péter téren korlátozzák a világ minden részéből érkező látogatók számát. A pápa részvétele nélkül kevesebben gyülekeznek a Vatikán központi helyszínén.

A pápai államban pénteken szigorították az egészségügyi készültséget azt követően, hogy egy alkalmazottnál beigazolódott a fertőzöttség. További négy személyt helyeztek karantén alá, köztük a szentszéki államtitkárság egyik munkatársát.

A Vatikánban felfüggesztették az ambuláns orvosi szolgáltatásokat. Lezárták és fertőtlenítették a Vatikáni Könyvtár és Levéltár épületét. Sajtóértesülések szerint felmerült a Szent Péter-bazilika és a Vatikáni Múzeum lezárása is.

A 44 hektáros pápai államnak valamivel több mint hatszáz állampolgára van, többnyire bíborosok és diplomaták. Ennél is többen dolgoznak itt, sokan - egyháziak és világiak - Rómából járnak be a Vatikánba, köztük a hivatalok, a Vatikáni Múzeum, a vatikáni gyógyszertár, a könyvtár, a Vatikáni Rádió, valamint a szentszéki sajtóközpont munkatársai.

Vatikánváros területén már korábban korlátozták vagy felfüggesztették a közösségi eseményeket, konferenciákat. Betartják a legalább egyméteres távolságot, és fertőtlenítették a pápai állam területén közlekedő járműveket is.

Ferenc pápa egy hete megfázás miatt gyengélkedik. A szentszéki szóvivő korábbi közlése szerint "semmilyen más betegséghez köthető tünete nincsen". A 83 éves pápa nem vett részt a vatikáni lelki gyakorlatokon, és lemondott programokat. A Vatikán területén élő, 93 éves XVI. Benedek nyugalmazott pápa másokkal történő találkozásait is minimálisra csökkentették.

Kapcsolódó írásaink