Krónika

Frissítették a háziorvosi eljárásrendet, továbbra sincs megbetegedés itthon

Koronavírus. Köszönetet mondott a kínai külügyminiszter Magyarországnak a járvány elleniküzdelemben nyújtott szolidaritásért, és amiért elsőként küldtünk védőfelszereléseket

Aktualizálták a háziorvosoknak szóló eljárásrendet koronavírus ügyben. Az országos tiszti főorvos szerint minden háziorvosnak rendelkeznie kell védőfelszereléssel, ha ebből hiány van, a mentőállomásokról pótolhatják.

Frissítették a háziorvosi eljárásrendet, továbbra sincs megbetegedés itthon
Kihelyezett kézfertőtlenítő a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az alapvető higiéniai szabályok betartásával is rengeteget tehetünk a kór ellen
Fotó: MH/Papajcsik Péter

Továbbra sincs koronavírussal fertőzött beteg Magyarországon, a laboratóriumban eddig 137 vizsgálatot végeztek erre vonatkozóan, pozitív minta nem volt – jelentette be tegnap Müller Cecília országos tiszti főorvos. Ismét aktualizálták a háziorvosoknak szóló eljárásrendet, erre azért volt szükség, hogy minimalizálják a személyes kontaktusokat. A tegnapi sajtótájékoztatón sokadszor hangsúlyozták, hogy aki tüneteket érez magán, koronavírussal fertőzött területről érkezett haza, vagy esetleg érintkezhetett ilyen beteggel, az ne menjen el a háziorvosi rendelőbe, hanem hívja fel orvosát, aki egy kérdőív alapján telefonon kérdezi ki a beteget. Ha a gyanú felmerül, az orvos értesíti a mentőszolgálatot, amely az érintettet a lakhely szerinti, területileg illetékes kórház infektológiai osztályára szállítja, ahol elkülönítik. A betegtől levett torokváladék-mintát az Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumában vizsgálják, ha a minta pozitív, akkor a beteget átszállítják a Dél-pesti Centrumkórház erre kijelölt osztályára.

Minden háziorvosnak rendelkeznie kell védőfelszereléssel. Ha ezekből hiány keletkezik, a mentőállomásokon lerakókat hoztak létre, ahonnan a háziorvosok igényelhetnek ilyen eszközöket. Ismét felhívták a figyelmet a személyes higiéniára: gyakori, szappanos kézmosásra, kézfertőtlenítésre és arra, hogy lehetőleg zsebkendőbe tüsszögjünk, köhögjünk.

A tiszti főorvos a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, amíg valakinek nincsenek tünetei, semmi értelme elvégezni a tesztet, ugyanis akkor nincs meg a szükséges vírusszám a torkában, ami egy diagnózishoz elég lenne. Kiemelte, a megfertőzöttek 80 százaléka tünetmentesen átesik a betegségen, ami elsősorban az idős, több betegségben szenvedőkre nézve veszélyes.

Az operatív törzs napi tájékoztatóján elhangzott, legkésőbb szerdán elindul a koronavírussal kapcsolatos információs honlap (Koronavirus.gov.hu). Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője jelezte, a rendőrség folyamatosan monitorozza a hirdetéseket, eseményeket, amelyek csalás gyanúját vetik fel a koronavírussal kapcsolatosan. Eddig két esetben nyomoznak, de bűncselekmény megalapozott gyanúját nem sikerült alátámasztani. Hazánkban a repülőtereken eddig 4927, szárazföldi határátkelőhelyeken pedig 408 embert ellenőriztek. A zöldszámok (06-80-277-455 és 06-80-277-456) továbbra is élnek, a beérkező hívások többsége komoly, de egye többen telefonálnak szórakozásból.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter telefonon egyeztetett tegnap Vang Ji kínai külügyminiszterrel, aki köszönetet mondott a vírus elleni küzdelemben mutatott magyar szolidaritásért, hogy hazánk az elsők között küldött védőfelszereléseket és biztató üzeneteket. Szijjártó Péter kérte kollégáját, tolmácsolja nagyrabecsülését a kínai orvosoknak és ápolóknak az emberfeletti munkáért.  

A MÁV is lépéseket tesz a vírus elleni küzdelemben. Hétvégén a nemzetközi járatokon dolgozó jegyvizsgálóknak és utaskísérőknek 1600 egységcsomagot osztottak ki.

Hazánkban tizenhatan vannak karanténban, külföldön tizenketten. Hárman Japánban, ők a Diamond Princess dolgozói – egyikük az egyetlen ismert magyar fertőzött –, öten egy tenerifei szállodában, egy joghallgató Németországban, egy kamionsofőr Olaszországban, ketten pedig a kínai Vuhanban.

Térden állva kért bocsánatot hétfőn Dél-Koreában a Sincshondzsi keresztény egyház vezetője és alapítója, amiért az irányítása alatt álló közösségtől indult ki a járvány az országban, amely miatt már több mint négyezren megfertőződtek. Az esetek hatvan százaléka köthető a szervezethez. „Szeretnék őszintén bocsánatot kérni az emberektől egyházam nevében. Nem volt szándékos” – mondta Li Man Hi. A hatóságok emberölés gyanújával nyomoznak az egyház vezetői, köztük Li Man Hi ellen is. A vád szerint eltitkolták egyes híveik adatait a hatóságok elől, amikor azok próbálták felkutatni a fertőzötteket a járvány megfékezése érdekében. (VB)
Térden állva kért bocsánatot hétfőn Dél-Koreában a Sincshondzsi keresztény egyház vezetője és alapítója, amiért az irányítása alatt álló közösségtől indult ki a járvány az országban, amely miatt már több mint négyezren megfertőződtek. Az esetek hatvan százaléka köthető a szervezethez. „Szeretnék őszintén bocsánatot kérni az emberektől egyházam nevében. Nem volt szándékos” – mondta Li Man Hi. A hatóságok emberölés gyanújával nyomoznak az egyház vezetői, köztük Li Man Hi ellen is. A vád szerint eltitkolták egyes híveik adatait a hatóságok elől, amikor azok próbálták felkutatni a fertőzötteket a járvány megfékezése érdekében. (VB)
Fotó: AFP/POOL

Sürgősségi EU-s munkacsoport jött létre
 

Az Európai Unió sürgősségi munkacsoportot állított fel a koronavírus-járvány megelőzése érdekében szükséges intézkedések összehangolására – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. A csoport munkáját öt uniós biztos hangolja össze. A feladatok három fő pilléren alapszanak: az első a megelőzésre, a sürgősségi beavatkozásra, valamint az információmegosztásra, a második a közlekedésre és az utazásra vonatkozó tanácsadásra, a harmadik pedig a vírus gazdaságot érintő hatásaira összpontosít. Ylva Johansson uniós belügyi biztos megerősítette, a tagországok egyike sem fontolgatja határellenőrzés bevezetését az unió területén, illetve a schengeni övezeten belül. Közben az európai járványügyi központ (ECDC) Európában a Covid-19 vírusfertőzéssel összefüggő kockázati szintet az eddigi alacsony és közepes közötti értékről a közepes és magas közötti értékre módosította. Az EU 27 tagállama közül ez idáig 18-ban mintegy 2100 koronavírus-fertőzést jelentettek, és 38 uniós állampolgár halt meg a betegségben.
(PS)

Röviden

KÍNA. Egy hónapja nem látott szintre csökkent a napi új fertőzések száma. Vasárnap éjfélig 202 új beteget diagnosztizáltak. A krízis továbbra is Hupej tartomány fővárosára, Vuhanra korlátozódik, az esetek többségét innen jelentik.

IRÁN. Hatvanhatra emelkedett az áldozatok száma, míg a fertőzötteké meghaladta az ezerötszázat. A halottak között van a legfőbb vallási és politikai vezető egy tanácsadója is. Kína után Iránban haltak meg a legtöbben. A WHO munkatársai tegnap megérkeztek az országba, hogy segítséget nyújtsanak.

FRANCIAORSZÁG. Hétfőn sem nyitott ki a párizsi Louvre, miután az alkalmazottak megszavazták, hogy élnek a munka fel nem vételére vonatkozó jogukkal. Az egészségügyi hatóságok indokolatlannak tartják a döntést. Az országban 116-an vannak kórházban, hárman pedig életüket vesztették.

OLASZORSZÁG. Két héten belül eredményei lesznek a járvány megfékezésére hozott intézkedéseknek a polgári védelmi hatóság vezetője szerint. A vírusnak ötvenkét áldozata van, eddig 1835 személy tesztje lett pozitív.

NÉMETORSZÁG. Csaknem megháromszorozódott, 53-ról 157-re emelkedett a bizonyítottan fertőzöttek száma. A kór megjelent Berlinben is. Az ország keleti részét, a fővárostól eltekintve, nem érinti a járvány. A tizenhat német tartomány közül tízben regisztráltak már legalább egy esetet.

AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK. Elhunyt egy hetvenes éveiben járó férfi hétfőn, ezzel kettőre nőtt a kór áldozatainak száma. Már csaknem kilencven személynél igazolták a vírus jelenlétét.

A járvány hatásai a sportvilágban

Beengedik a szurkolókat a torinói kupaelődöntőre, nem rajtolhat a MotoGP mezőnye a katari idénynyitón
 

Az olasz kormány döntése értelmében a koronavírus-járvány terjedése miatt további három tartományban kerül sor zárt kapus élvonalbeli labdarúgó-mérkőzésekre a hétvégén, viszont a Juventus–Milan olasz kupaelődöntőjére bemehetnek a szurkolók. Lombardiában, Venetóban, Emilia Romagnában, Savonában, Pesaróban és Urbinóban szurkolók nélkül rendeznek meccseket. Piemont tartományban ugyanakkor felfüggesztették a nézőtilalmat. Emiatt a Juventus már közölte, hogy szerdán az AC Milan elleni hazai kupaelődöntőre beengedik a szurkolókat. Törölték a gyorsaságimotoros-világbajnokság jövő heti katari nyitóhétvégéjének programjából a király kategóriának számító MotoGP küzdelmeit. Jelenleg az Olaszországból Dohába érkező közvetlen járatok utasait minimum tizennégy napra karanténba helyezik. Mivel a MotoGP-mezőnyben két olasz csapat van hat olasz versenyzővel, és az istállóknál sok olasz dolgozik, a kategória versenyének törlése mellett döntöttek. A versenyhétvégét ugyanakkor megrendezik Losailban, mivel a Moto2 és a Moto3 mezőnye már a múlt héten Katarba érkezett tesztelésre. Határozatlan időre elhalasztották a vb második, thaiföldi versenyét. A március 22-ére kiírt versenyek elővigyázatosságból maradnak el, a halasztás mindhárom kategóriára vonatkozik. Jó hír a férfi kardozóknak: a hétvégén Luxembourgban megrendezik az olimpiai kvalifikációs világkupaversenyt. Eredetileg Padova lett volna a házigazda, de múlt kedden Tauberbischofsheimbe helyezték át a viadalt, utóbb azonban a helyi rendezők a kerületi hivatal nyomására lemondták az eseményt. A férfi kardozóknak ez lesz az utolsó előtti olyan világkupa, amely az olimpiai kvalifikációs sorozat része. A magyar csapat szinte biztos olimpiai indulónak számít.
(SM)

A karanténba kerülés nem káresemény


A kártérítés feltételeire figyelmeztet a Mabisz
 

Ha valaki olyan területre vagy régióba utazik, amely az utazás napján szerepel a Külgazdasági és Külügyminisztérium által utazásra nem javasolt térségek között, az utasbiztosítás nem nyújt fedezetet a koronavírus-fertőzés kapcsán felmerülő kárigényekre – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). Ha az adott terület az utazás során kerül az utazásra nem javasolt régiók közé, a biztosítási fedezet kiterjed minden, a szabályzatban rögzített eseményre. Nem minősül káreseménynek, ha a célországba az utazás kezdetén már nem lehet belépni, mert az adott terület felkerült az utazásra nem javasolt térségek közé. A karanténba kerülés ténye nem jelent szolgáltatási kötelezettséget, erre nem fizet a biztosító. Fennáll viszont a térítési kötelezettség, ha például sürgősségi orvosi ellátásra szorul az utas, vagy ha egyéb, a szabályzatban nevesített esemény történik.
(VB)

A legbiztosabb, ha a hatóságok tájékoztatására hallgatunk, ez az egyetlen stabil igazodási pont a digitális világban

Szűts Zoltán
Szűts Zoltán
Fotó: MH

A közösségi médián keresztül nem biztos, hogy hiteles tartalmakkal találkozunk, ezért szükséges mindig ellenőriznünk a forrásokat – hívta fel a figyelmet Szűts Zoltán digitálismédia-kutató.

– A vírussal kapcsolatos álhírek többsége elsőre ártalmatlannak tűnik. Mikortól jelentenek kockázatot?

– Az álhíreknek két típusa van. Az egyik, amelyik valamilyen termék megvásárlására próbál rávenni. Ennek csak anyagi értelemben van negatív vonzata. A másik típus az, aminek már negatív társadalmi következményei is lehetnek. Elképzelhető, hogy valamilyen közösség ellen szítanak, jelen esetben a kínaiak vagy a koreaiak ellen. Vagy esetleg olyan terméket hirdetnek, amely nem csupán nem hatékony a védekezésben, de még kifejezetten káros is.
A pánikkeltésről pedig még nem is beszéltünk.

– Mi motiválhatja azt, aki arról készít álhírt, hogy a vírus ellen elég meleg teát inni? Itt még konkrét terméket sem promotálnak.

– Alapvetően kattintásvadászatról van szó. Ezek az oldalak kizárólag a felületükön elhelyezett reklámokból élnek. Valójában tehát ez esetben is anyagi érdek áll a háttérben. A közösségi média igyekszik kiszűrni ezeket, de még mindig nem világos, milyen hatékonysággal.

– Vannak adatok arról, mennyire terjedhettek el az álhírek?

– Ezt a Google-keresések alapján lehet csak felbecsülni. Ezekből az látszik, hogy február elején borzasztóan népszerűek voltak, mostanra már visszaesett valamelyest. Ez a közösségi média alapvető természete – nem tudjuk, hogy ellenőrzött tartalmat kapunk-e. A legbiztosabb, ha leellenőrizzük, hogy hiteles forrásból – egyetemi oktatótól, főorvostól, kormányzattól – származik-e a cikk. A hangsúly, mint mindig, a médiatudatosságon van.

– Ez egyrészről jogos, másrészről azonban ismerjük a „brit tudósok jelenséget” is, amelyek valóban tudományos folyóiratokban publikált eredmények, mégis megkérdőjelezhetőek.

– Nyilvánvalóan mindennap cikkeznek arról, hogy valahol már megfejtették a vírus titkát. A legbiztosabb, ha mindenki az adott ország hatóságaira hallgat: hogy mit mond a járványügyi központ vagy a kormányzat. Ez az egy tájékozódási pont az, ami stabilnak mondható a digitális világban. (Varga Bence)

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom