Krónika

Százötven évvel ezelőtt nyílt meg a Budavári Sikló

Százötven évvel ezelőtt, 1870. március 2-án indult el a Budavári Sikló, korábbi nevén Budai Hegypálya, az alkalomból emléktáblát avattak az sikló Clark Ádám téri alsó állomásán hétfőn.

Százötven évvel ezelőtt nyílt meg a Budavári Sikló
A Budavári Sikló különlegessége, hogy három kocsi egymás felett helyezkedik el, és így háromszor nyolc, azaz huszonnégy utast tud egyszerre szállítani
Fotó: MH/Purger Tamás

Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes az ünnepségen arról beszélt, hogy a Budavári Sikló is egy olyan időszakban született, amely a város kiemelkedő fejlődéssel és haladással teli korszaka volt.

A budapestiek számára mindig példaként szolgálhat a százötven évvel ezelőtti kor, amikor a fővárosiaknak a kontinensen az elsők között hozták el a legmagasabb színvonalú technikát - mondta.

Dorosz Dávid kijelentette: a jelenlegi városvezetők számára is példamutató az a technikai innováció, bátorság és az életminőséget, közlekedést javító elköteleződés, amelyet az akkoriak képviseltek.

Emléktáblát is avattak a sikló megnyitásának évfordulóján: balra Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója, jobbra Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes
Emléktáblát is avattak a sikló megnyitásának évfordulóján: balra Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója, jobbra Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes
Fotó: MH/Purger Tamás

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója felidézte: gróf Széchenyi István fia, Széchenyi Ödön kezdeményezte, hogy építsék meg a siklót. Kezdetekben még közösségi közlekedési célt szolgált és gőzhajtással működött. A Budavári Sikló 1944-ben bombatalálat érte, és akkor bontásra is ítélték.

A BKV 1986-ra - korhűen - építette újjá a siklót, amely villamoshajtást kapott. Ma már turistalátványosságként működik, de azért közösségi közlekedési szerepet is betölt - közölte.

A Budavári Sikló Európában a második volt a franciaországi lyoni után. A budapesti különlegessége, hogy három kocsi egymás felett helyezkedik el, és így háromszor nyolc, azaz huszonnégy utast tud egyszerre szállítani.

A Széchenyi család tagjai mindig is hazájuk gyarapításának szentelték életüket. Gróf Széchenyi Ödön, Széchenyi István fiatalabb fia korát megelőző éleslátással figyelt fel a gazdasági, társadalmi és technikai hiányosságokra és igényekre. Az ő nevéhez kötődik a budavári sikló kialakítása, amelyet százötven éve, 1870. március 2-án avattak fel.

Az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) megőrzött iratokból kiderül, a gróf az 1867-es párizsi világkiállításon találkozott először a hegyre menő felvonó ötletével, amelyet hazatérve rögtön át is szeretett volna ültetni az itthoni környezetbe. Buda székesfőváros tanácsánál kérvényezte egy személy- és áruszállításra alkalmas emelőgép  megépítését a budai várhegy Lánchídhoz közeli oldalában, amely „megkímél nemcsak fáradságot és időt, hanem a budai vár lakóinak és háztulajdonosainak csekély ár fizetése mellett a legnagyobb kényelmére válna”. Amikor híre ment a beadványának, sokan kinevették, mások azt mondták: ha az „emelőgép” fel is épül, nem ülnének bele, mert akik így tesznek, azok biztosan ki fogják törni a nyakukat.

Erre reagálva A Hon című lap 1867. november 8-i száma beszámolt arról, hogy a párizsi világkiállításon is működött egy ilyen gép, amely a közönséget gőzerővel a „roppant magas palota” tetejére emelte. Széchenyi 1868. május 25-ére szerezte meg az összes szükséges támogatást a budai gőzsikló megépítéséhez, de a korabeli lapok beszámolóiból tudható, hogy a munkálatok nem mentek mindig zökkenőmentesen. A sínek megépítése nehézkesen tudott haladni a talajban, és az emelőszerkezet újragondolására is szükség volt, mivel a siklót működtető gőzgépet csak a várhegy alján tudták elhelyezni.

A megnyitásra végül 1870. március 2-án került sor, Buda városától negyven évre kaptak engedélyt a „hegypálya” üzemeltetésére. Európában – a párizsi felvonó után – ez volt a második ilyen szerkezet. Az utasszállítás még a hatósági forgalomba helyezés engedélye előtt megkezdődött, a hivatalos megnyitásig ingyenesen használhatták az emberek a gépet, megalapozva ezzel is a bizalmat. A Pesti Napló így méltatta: „A rajta való járás igen kellemes, éppen semmit sem ráz, a le vagy felmenetel egy perc műve.” A budai gőzsikló olyan nagy sikert aratott, hogy több helyen terveztek hasonlót építeni a budai hegyek oldalában, de ezek megépítésére pénzhiány miatt nem került sor – derül ki az OSZK kutatásából.