Krónika

Nagyon gyorsan terjed a koronavírus Dél-Koreában

A dél-kínai Kuangtung tartományban, amely az új típusú koronavírus-járvány második leginkább sújtotta területe az országban, kevesebb az összes fertőzött száma, mint Dél-Koreában - derül ki a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság pénteken közölt adataiból.

Nagyon gyorsan terjed a koronavírus Dél-Koreában
Kína második leginkább sújtott tartományában kevesebb a fertőzött, mint Dél-Koreában
Fotó: AFP/STR

A hivatalos kínai adatok szerint a 113 millió lakosú Kuangtungban a fertőzöttek száma szerda éjféltől csütörtök éjfélig egyetlen újabb esettel 1348-ra emelkedett, miközben az 51 milliós Dél-Koreából immár 2022 esetet jelentettek. A dél-kínai tartományban ráadásul a fertőzöttek közül már 919-en meggyógyultak csütörtök éjfélig, és 7 halálozásról adtak számot ugyaneddig. Dél-Koreában ezzel szemben már 13 ember veszítette életét a betegségben. 

A dél-koreai hatóságok tájékoztatása szerint a helyi esetek csaknem fele kötődik a Sincshondzsi keresztény szektához. A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap egy bennfentes forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy a kínai hatóságok megkezdték a szekta Kínában tartózkodó tagjainak tesztelését, és vizsgálatot indítottak a Dél-Koreát megjárt tagok ügyében. A SCMP információi szerint a szektának mintegy 200 követője van a járvány kiindulópontjának számító közép-kínai Hupej tartományban és közel 20 ezer Kína-szerte. 

A Sincshondzsi keresztény szektát a fővonalas egyházi intézmények titokzatos és unortodox gyülekezetként jellemzik. Li Man Hi, a szekta 89 éves alapítója a közösség korábbi tagjai szerint azt állítja magáról, hogy halhatatlan, és Isten utolsó pásztoraként írja le magát, akinek a státusza Jézuséhoz hasonló - írja a SCMP. A lap egy másik forrása pedig arról számolt be, hogy a közösség Kínában idén további 30 ezer tag toborzását tűzte ki célul. 

A szekta egyik vuhani tagja a lapnak elmondta: a gyülekezet decemberben hagyott fel a közösségi tevékenységgel, miután tudomást szereztek egy akkor még ismeretlen betegség megjelenéséről. Az istentiszteleteket és más, közösségi eseményeket azóta az interneten végzik. A kínai hatóságok mindenféle vallási célú gyülekezést felfüggesztettek a járvány megfékezése érdekében. 

Kínában, ahol az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a járvány január 23. és február 2. között érte el csúcspontját, csütörtök éjfélig 329 új fertőzöttet diagnosztizáltak. Az összes fertőzött száma ezzel 78 959-re emelkedett, közülük jelenleg 40 011-en állnak kezelés alatt, és csaknem 8 ezer beteg állapota súlyos. A halálos áldozatok száma ugyaneddig 2791-re nőtt, miközben már több mint 36 ezren gyógyultak fel a betegségből.

A Facebook lemondta éves fejlesztési konferenciáját a járvány miatt

A Facebook csütörtökön bejelentette, hogy lemondja idei fejlesztési konferenciáját a koronavírus-járvány miatt.

A tavalyi értekezletre mintegy ötezren érkeztek szerte a világból. Az idén május 5-6. között tartották volna a konferenciát a kaliforniai San Joséban.

A cég egyébként átmenetileg korlátozza alkalmazottai üzleti útját a ragálytól leigkább sújtott Kínába, Dél-Koreába és Olaszországba.

Nigériát és Litvániát is elérte a járvány

Nigériát is elérte a koronavírus-járvány: az afrikai ország egészségügyi minisztere pénteken közölte, hogy van egy beteg, aki bizonyítottan a vírustól fertőződött meg.

Az illető Lagos tagállamban van. Olasz nemzetiségű, és a hét elején érkezett Milánóból Nigériába üzleti látogatásra. Állapota stabil és nincsenek súlyos tünetei.  

Ő az első koronavírusos beteg Afrikának a Sza

arától délre eső felén. A földrészen eddig csak Egyiptomban és Algériában akadt koronavírusos fertőzött. 

A világon ugyanakkor immár több mint 40 országban betegít meg embereket a járvány, amely Kínából terjedt szét.

Litvániából is jelentettek egy bizonyítottan koronavírusos megbetegedést.

Immár több mint 83 ezer ember betegedett meg szerte a világban a kórokozótól. A halálos kimenetű esetek száma meghaladja a 2800-at.

Csökkent az újabb fertőzöttek száma Kínában

Szerdához képest több mint százzal csökkent csütörtökön Kínában az újabb, bizonyítottan a koronavírustól fertőzöttek száma.  

Szerdán 433 új esetet jegyeztek fel, csütörtökön 327-et - adta hírül pénteken a kínai egészségügyi hatóság. 

Ezzel a megerősített esetek száma 78 ezer 824-re emelkedett, de legalább lassul a növekedés.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom