Krónika

Franciaországban és Németországban is egyre több a koronavírusos beteg

Franciaországban és Németországban is emelkedett az új koronavírussal fertőzöttek száma pénteken.

Franciaországban és Németországban is egyre több a koronavírusos beteg
Már Franciaország teljes területe érintett a koronavírus-járványban
Fotó: AFP/Jean-Philippe Kniazek

Olivier Véran egészségügyi miniszter a járvány által leginkább sújtott Párizshoz közeli Oise megye Crépy-en-Valois nevű településén tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a nap folyamán 19 új esetet találtak, s így a járvány januári kezdete óta 57-re emelkedett a megbetegedések száma.

A legtöbben, 18-an annak a Párizstól északra található Oise megyében élő férfinak a környezetéből valók, aki szerdán hunyt el egy párizsi kórházban. Ezen a környéken az előző naphoz képest hattal emelkedett a fertőzöttek száma.

A megye legtöbb iskolájában jövő héten - a kéthetes síszünet után - egyelőre nem indult újra a tanítás.

Hat beteg ismert a Svájccal határos Annecyban, két esetet pedig a dél-franciaországi Montpellier-ben diagnosztizáltak. A betegek közül négyen a közelmúltban tértek haza Egyiptomból.

A miniszter azt is elmondta, hogy 12 úgynevezett egyedi eset is ismert az ország különböző területein. Azaz olyan betegekről van szó, akiknek a környezetét most kezdik feltérképezni a hatóságok, és megállapítani a fertőzési láncolatot, amelynek alapján várhatóan további fertőzötteket találnak.  

„A járvány új szakaszba lépett Franciaországban, az ország egész területén megtalálható, s az a dolgunk, hogy megfékezzük a terjedését” - mondta a tárcavezető, aki elsősorban a kézfogás elkerülését tanácsolja mindenkinek a vírus terjedésének lassítására.

„Óránként mossuk kezet, a könyökhajlatba tüsszentsünk! Eldobható zsebkendőket használjunk! És mostantól azt ajánlom, hogy meghatározatlan ideig kerüljük el a kézfogást!” - sorolta az egészségügyi miniszter. „Ismétlem, az apró gesztusok jelentik a legnagyobb védelmet” - tette hozzá. Arra is emlékeztetett, hogy szájmaszk viselése „felesleges” azoknak, akik nem betegek és akik nem álltak kapcsolatban fertőzöttekkel. Többször kiemelte, hogy az eddigi ismeretek szerint az új koronavírus elsősorban kézfogással terjed, s arra kérte a kockázatosnak tekinthető országokból hazatérő gyerekek szüleit, hogy a lappangási időnek tekintett két hétig ne vigyék a gyerekeket iskolába.

Franciaországban a járvány kezdete óta ketten vesztették életüket, egy hatvan éves francia tanár szerdán, egy héttel ezelőtt pedig egy nyolcvanéves kínai turista hunyt el, 12-en meggyógyultak, 43-en vannak kórházban.

Németországban is továbbterjedt a járvány

A hivatalos adatok péntek esti összesítése alapján Németországban már 63 fertőzést tartanak számon. A járvány terjedése kedden - február 25-én - gyorsult fel, azóta 47 esetet regisztráltak.

Február 25. előtt 16 embernél mutatták ki a koronavírust, 15-öt már gyógyultnak nyilvánítottak, és a vírus jelenlétét csak a járvány kínai gócpontjából, Vuhanból hazaszállított emberek körében mutatták ki, valamint Bajorországban, ahol valamennyi eset összefüggésben áll az első fertőzéssel, amely a Webasto nevű autóipari cégnél történt januárban.

A járvány új, kedd este kezdődött szakaszában az esetek Észak-Rajna-Vesztfália tartomány egy járására, a holland határnál fekvő Heinsbergre koncentrálódnak. Ott a péntek esti állás szerint 35 fertőzést mutattak ki. A két első fertőzöttet - egy házaspárt - leszámítva mind otthon maradhattak, állapotuk jó, kórházi elhelyezésre nincs szükség.

A járásban további mintegy ezer fő van otthoni karanténban, mert kapcsolatba kerülhettek fertőzöttekkel.

Észak-Rajna-Vesztfália mellett Bajorország, Baden-Württemberg, Hamburg, Hessen és Rajna-vidék-Pfalz tartományból jelentettek újabb fertőzéseket kedd este óta. Így a 16 német tartomány közül 6-ot érint a koronavírus-járvány.

Az esetek többségégében sikerült feltárni a fertőzési láncolatot, rekonstruálni, hogy miként jutott be a kórokozó a fertőzött szervezetébe. Jellemző, hogy a fertőzöttek a vírus jelenlétének kimutatása előtti két héten - a lappangási időben - jártak Olaszországban, vagy kapcsolatba kerültek Németországban olyan olaszokkal, aki később fertőzöttnek bizonyultak.

A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) pénteki helyzetértékelése szerint a helyzet "komoly, és dinamikusan változik", de a lakosság veszélyeztetettsége csak az alacsony és a közepes szint közötti sávban van. Azonban hírportálok jelentései szerint az ország több részén így is tapasztalható az úgynevezett pánikvásárlás vagy felvásárlási láz - élelmiszerek és háztartási szerek felhalmozása - , és több üzletláncnál arról számoltak be, hogy megugrott a kereslet a tartós élelmiszerek iránt.

A vírus terjedése miatt lemondtak vagy elhalasztottak több nagyobb szabású rendezvényt. A fővárosi hatóságok péntek esti döntése alapján nem tartják meg a berlini Nemzetközi Turisztikai Börzét (ITB), a világ legnagyobb idegenforgalmi szakmai vásárát sem, amely az eredeti tervek szerint március 4-én kezdődött volna.

A szövetségi egészségügyi minisztérium és a belügyminisztérium közös válságstábja a péntek este véget ért ülésükről kiadott közlemény szerint valamennyi rendezvényszervezőnek és a rendezvények engedélyezéséről döntő helyi hatóságoknak azt tanácsolja, hogy az RKI által lefektetett biztonsági elvek alapján járjanak el. Ezekből az elvekből a jelenlegi helyzetben az következik, hogy "le kell mondani az olyan nagy nemzetközi rendezvényeket, mint az ITB".

A tanácskozáson nemcsak ajánlásokat fogalmaztak meg, hanem a szövetségi szintű hatáskörbe tartozó ügyekben egy sor döntést is hoztak. Bevezetik a többi között, hogy nemzetközi légi és vízi közlekedésben a Kínából érkező járatok mellett a Dél-Koreából, Japánból, Iránból és Olaszországból járatok vezetőinek is kötelező előzetes tájékoztatást adni az utasok egészségi állapotáról, és az utasoknak kötelező kitölteni egy úgynevezett kiszállókártyát, amelyen többek között meg kell adniuk, hogy hol lesznek elérhetőek a következő két héten  

Ugyanilyen adatlapot kell kitölteniük a regionális és a távolsági vonatok utasainak is koronavírus-fertőzés gyanúja esetén. A közúti közlekedés területén a határigazgatásért felelős szövetségi rendőrség megerősíti az úgynevezett mélységi - az országhatártól számított 30 kilométeres körzetben - ellenőrzést.

Az új típusú koronavírus decemberben jelent meg a közép-kínai Vuhanban. Az ismert fertőzöttek száma világszerte meghaladja a 83 ezret, a halálos áldozatok száma 2800 felett van. A járvány csaknem 60 országot ért el, leginkább Európában, Dél-Koreában és Iránban terjed.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom