Krónika

A Ferenciek terén és az Arany János utcánál márciustól nem áll meg a metró

Március 9-től lezárják a Ferenciek tere és az Arany János utca metróállomást, hogy az M3-as metró déli szakaszának rekonstrukciójával párhuzamosan elkezdjék a felújításokat a belvárosi szakaszon is - derül ki a BKV Zrt. lapunkhoz eljuttatott közleményéből.

A Ferenciek terén és az Arany János utcánál márciustól nem áll meg a metró
Két belvárosi állomás lezárásával folytatódik tavasszal az M3-as metró felújítása
Fotó: BKV Zrt.

A közleményében a BKV hangsúlyozta, hogy az M3-as metró ennek ellenére hétköznapokon továbbra is Újpest-központ és a Nagyvárad tér között közlekedik, az Arany János utca és a Ferenciek tere állomáson azonban megállás nélkül áthalad. A BKK korábbi bejelentése szerint a Nagyvárad tér és Lehel tér közötti középső szakasz teljes lezárására csak a déli szakasz átadása után, várhatóan ősszel kerül sor, addig azonban lezárva marad a már említett két állomás - tette hozzá a cég.

A BKV elmondta továbbá azt is, hogy az Arany János utca és a Ferenciek tere környéke a sűrű követésű belvárosi felszíni járatokkal, - ajánlottan a megszokottnál gyakrabban induló 2-es villamossal, a kiskörúti járatokkal és a Rákóczi úti autóbuszokkal – továbbra is elérhető marad.

A Ferenciek tere lezárásával emellett új utazási irányokat is ajánl a BKK a Buda felől érkezőknek, illetve a Buda felé továbbutazóknak, többek között a megszokottnál sűrűbben induló M4-es és az M2-es metrót. Az Arany János utca metróállomás lezárásához kapcsolódóan a 72-es és a 73-as trolibusz útvonalát pedig a Deák Ferenc térig hosszabbítják meg.

A lezárt metróállomások környékére utazók a metrón kezelt jegyekkel továbbá igénybe vehetik a Kálvin tér és a Nyugati pályaudvar között közlekedő felszíni járatokat, továbbá az Astoria és a Ferenciek tere közötti autóbuszokat - hívja fel a figyelmet a BKV.

A felújítással és a közlekedéssel kapcsolatos bővebb információkat a bkk.hu honlapján talál.

Kapcsolódó írásaink