Krónika

Egyre több a koronavírusos beteg Olaszországban

Immár heten veszítették életüket, ebből hatan az északnyugat-olaszországi Lombardia tartományban a koronavírus okozta fertőzés nyomán, mindannyian idős, más betegségben is szenvedő emberek voltak - jelentette az Ansa olasz hírügynökség hétfőn. A végleges adatokat a katasztrófavédelem a következő órákban közli. Az olasz kormány egyeztetést tervez a szomszédos országokkal. Giuseppe Conte miniszterelnök úgy vélte, a schengeni mozgásszabadság korlátotása nem jeklent megoldást. Az EU 230 millió euróval támogatja Olaszországot a helyzet kezelésére.
A kormány a fertőzéstől érintett térségekben felfüggesztette az adófizetési kötelezettséget.

Egyre több a koronavírusos beteg Olaszországban
A szokásosnál jóval kevesebb az ember Milánó utcáin, sok járókelő maszkkal próbál védekezni a vírus ellen
Fotó: AFP/NurPhoto/Andrea Diodato

Az utolsó beteg, egy 80 esztendős férfi a nap folyamán a milánói Sacco kórházban halt meg. A vesztegzár alá helyezett Lodi térségéből származott.

Kevesebb mint egy nap alatt majdnem kétszeresére emelkedett az olaszországi áldozatok száma. A legtöbb áldozatot Lombardiából jelentették, egy idős férfi Venetóban halt meg.

Már 200 felett a fertőzöttek száma

Lombardia tartomány kormányzója, Attilio Fontana egy hétfői rádióinterjúban elmondta: egész Olaszországban már 200 fölött van a fertőzöttek száma. A többi beteget eddig Veneto, Emilia Romagna, Piemonte és a középolasz Lazio tartományban regisztrálták, de Trentinóban, Liguriában és Friuli-Venezia Giulia területén is egészségügyi készültséget rendeltek el. A koronavírus hét észak-olasz tartományt érint, ahol 30 millió ember él.

A betegek felét kórházban ápolják, mintegy harmincat intenzív osztályon.
A halottak és fertőzöttek száma folyamatosan változik: a hivatalos adatokat az olasz katasztrófavédelem jelenti be minden délben és este, de a tartományok ezzel egy időben közlik saját adataikat is, amelyek nincsenek mindig összhangban egymással.
Az olasz hatóságok továbbra is a fertőzés „okozóját” keresik: több, Olaszországba januárban és februárban visszatért kínait ellenőriztek már, de egyik sem bizonyult fertőzöttnek. Arra is választ keresnek, van-e kapcsolat a fertőzés két északolasz gócpontja, vagyis Veneto és Lombardia között.

A betegek szinte kivétel nélkül olaszok: az első két fertőzött Olaszországban kínai turista volt, az a turista házaspár, akiket egy római szállodából még február elején szállítottak kórházba, azóta is kezelik őket, állapotuk javult. Az eddig ellenőrzött többi kínai nem bizonyult fertőzöttnek. Az olasz egészségügyi hatóságoknak nem sikerült azonosítaniuk, hogy ki hurcolta be a kórokozót. Olasz virológusok szerint a lombardiai gócpont a karantén alá helyezett területen Codogno kórházából indulhatott el, ahol az első betegen nem ellenőrizték a koronavírus fertőzést. Ez magyarázná, miért magas a lombardiai betegek között az orvosok és egészségügyi dolgozók aránya.

Már hét halálos áldozata van a járványnak

Elsőként egy 78 éves férfi halt meg a szintén vesztegzár alatt levő venetói Vo' Euganeo kisvárosban. A fertőzés kiindulópontját a helyi presszóba teszik, de nem sikerült azonosítani a legelső beteget, aki a vírust továbbterjesztette. Lombardiában hárman haltak meg, az egész országot figyelembe véve már hét halálos áldozatot követelt a járvány- Az utolsó beteg, egy 80 esztendős férfi a nap folyamán a milánói Sacco kórházban halt meg - közölte hétfőn délután a RAI olasz állami hírügynökség.

Giuseppe Conte kormányfő meglepetését fejezte ki a fertőzöttek számának hirtelen megugrása miatt. Kijelentette, az olasz hatóságok azonnali január végi intézkedései ellenére, valami nem működött az egészségügyi ellenőrzési rendszerben.

Szokatlanul kevesen Milánó utcáin

Milánóban hétfőn délelőtt szokatlanul üresek voltak az utcák. Aki nem tudott maszkot beszerezni, sállal vagy kendővel fedte be orrát és száját. Aki tehette, nem szállt tömegközlekedési járműre.

Milánóban a metrójáratok majdnem üresen közlekednek, Torinó központja is leginkább szellemvárosra emlékeztet. A liguriai Genovában néhány pap a templomok helyett interneten misézik. Más észak-olaszországi városokban leállították a közös ebédet, vacsorát a szegénykonyhákon, ehelyett élelmiszercsomagokat osztanak. A Trenitalia olasz vasúttársaság bejelentette, hogy megtéríti a jegyárat annak, aki lemondja Észak-Olaszországba szóló utazását.

Március 31-ig felfüggesztették a sztrájkokat és tüntetéseket. A gócponttól távolabbi olaszországi városokban is üresek a mozik, edzőtermek, visszaesett a látogatók száma a firenzei Uffizi-képtárban is.

Több munkahely engedélyezte a távmunkát. Az érintett tartományokban a héten nincsen oktatás, a milánói állami egyetemet is lezárták, mivel ott naponta 40 ezer hallgató fordul meg, a még nyitott templomokban nem mutatnak be misét, a temetéseket szűk körben tartják, az esküvőket, ha lehet, elhalasztják. Felfüggesztették a nem életmentő orvosi beavatkozásokat. Lezárták a Milánó jelképének számító dómot, valamint a Scala operaházat. Zárva tart a velencei Szent Márk-bazilika is.

A dél-olasz Basilicata tartomány bejelentette, hogy karanténba helyezi az északról érkezőket. Ischia szigete visszavonta a korábbi intézkedéseket, hogy nem engedi be a Lombardiából, Venetóból és Kínából érkezőket. Rómában is lemondták az országos rendezvényeket, vásárokat, konferenciákat.

Zárt kapuk mögött rendeznék az olasz bajnoki mérkőzéseket

A koronavírus-járvány által érintett területeken zárt kapuk mögött rendezhetik az olasz labdarúgó-bajnokság mérkőzéseit.

Paolo Dal Pinto, a bajnokságot szervező Serie A elnöke hétfőn levelet írt az olasz kormánynak, miszerint a találkozók elhalasztása helyett azt javasolja, a fertőzéssel érintett területeken játszó együttesek nézők nélkül lépjenek pályára. Ennek oka elsősorban az, hogy a nyári Európa-bajnokság miatt a küzdelmeknek május 14-ig be kell fejeződniük.

A sportminiszter Vincenzo Spadafora ugyancsak ezzel a javaslattal élt az olasz miniszterelnök Giuseppe Conte felé. Döntés később várható.

„Fennáll a lehetősége, hogy a következő hetekben a sportesemények zárt kapusak legyenek, ugyanis akkor az emberek könnyebben maradnak otthon” - fogalmazott Maurizio Casasco, az Olasz Sportgyógyászati Szövetség elnöke, aki kiemelte, nem csak a labdarúgásra vonatkozhat a megszorítás.

A Lombardia és Veneto tartományt sújtó koronavírus-járvány miatt vasárnap négy összecsapás - az Atalanta-Sassuolo, a Verona-Cagliari, a Torino-Parma és az Internazionale-Sampdoria - maradt el a Serie A-ban, míg a harmadosztály teljes hétközi fordulóját törölték.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az Inter normál körülmények között lejátszhatja-e csütörtökön a bolgár Ludogorec elleni Európa-liga visszavágóját.

Most vasárnap a bajnoki cím szempontjából kulcsfontosságú Juventus-Internazionale rangadót rendeznének az olasz élvonalban.

Az EU 232 millió eurót különített el a vírus visszaszorítására

Az Európai Unió 232 millió eurót (mintegy 76,5 milliárd forint) különített el a vírus világméretű elterjedésének megelőzésére és a járvány visszaszorítására, valamint a felkészülés fokozására - jelentette be Janez Lenarcic válságkezelésért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.

Az uniós biztos sajtóértekezletén elmondta, mivel már több mint 2600 ember vesztette életét, nincs más lehetőség, mint minden szinten felkészülni a járványra. Az unió támogatási csomagja segíteni fogja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) munkáját, és célzott finanszírozást nyújt a kevésbé fejlett egészségügyi rendszerekkel bíró országok számára. Az unió célja a járvány világszintű visszaszorítása - közölte.

Sztella Kiriakídisz egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős biztos arról tájékoztatott, hogy támogatásból az unió 114 millió eurót juttat az Egészségügyi Világszervezetnek, hogy segítse a járvány világméretű elterjedésének elkerülését célzó átfogó terve kidolgozását. A támogatás segíteni fogja továbbá a kevésbé fejlett országok általános közegészségügyi felkészültségét és reagálási képességének javítását.

Az unió 15 millió eurót különít el egyebek mellett a szenegáli Dakarban működő Pasteur Intézetet olyan tevékenységeinek támogatására, mint a gyors diagnosztizálás és a járvány elterjedésének vizsgálatára. Mintegy 90 millió euró jut a hatékony gyógyszerkutatásra, 10 millió euró a járványtani és diagnosztikai kutatási projektekre. A támogatás részét képezi az a 3 millió euró, amelyet az EU már korábban az uniós állampolgárok hazaszállításának költségeire különített el az új típusú koronavírus okozta járvány gócpontjának számító kínai Vuhanból.

Az osztrák kancellár szerint nincs ok a pánikra

Pánikra semmi ok, de reálisan kell szemlélni a helyzetet - jelentette ki Sebastian Kurz osztrák kancellár hétfőn azt követően, hogy több tárcavezető részvételével válságstábot hívtak össze a koronavírus európai terjedése miatt. A kancellár hangsúlyozta: fontos, hogy minden eshetőségre fel kell készülni.

Nem zárható ki, hogy az eddig „érintetlen” európai országokban, így Ausztriában is lesznek koronavírussal fertőzöttek, és erre jól fel kell készülni - hangsúlyozta a kancellár. Sebastian Kurz emlékeztetett arra, hogy az utóbbi hetekben több országban jelentősen nőtt a fertőzöttek száma. Ausztriában 189 fertőzésgyanús esetet észleltek, de a vizsgálatok során kiderült, hogy ők valamennyien negatívak. Azonban nem szabad abból kiindulni, hogy ez mindig így lesz - tette hozzá.

Az orvosok január 25-e óta kötelesek jelenteni az esetleges megbetegedéseket, a válságstáb pedig öt új intézkedést kezdeményezett. A belügyminisztérium és az egészségügyi minisztérium naponta köteles tájékoztatni a kancellárt és a nyilvánosságot a fejleményekről. A kormány pedig a jövőben szorosabban együttműködik a szövetségi tartományokkal és a településekkel is, így a helyi vezetőkkel csütörtökön vitatják meg a koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatos teendőket.

A kancellár információs kampányt hirdetett, melynek célja, hogy felvilágosítsák a lakosságot a tudnivalókról, illetve a lehetséges védekezésről. A Külügyminisztérium pedig utazási figyelmeztetést ad ki a fertőzés által érintett területekre, illetőleg országokra. A közeljövőben szorosabban együttműködnek majd más európai, illetve a szomszédos országokkal; erre többek között azért is szükség van, hogy az esetleges fertőzésgyanús esetek észlelésekor a határátkelőknél azonnal megszüntethessék az átkelést.

A néppárti Karl Nehammer belügyminiszter arról tájékoztatott, hogy a Bécs-Schwechati Nemzetközi Repülőtéren egészségügyi vizsgálatnak vetik alá a Kínából érkező repülőgépek utasait; a rendőrséget pedig felkészítették arra, hogy intézkedjenek, ha fertőzésgyanús esetet észlelnek.

Közben a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke, Norbert Hofer azt követeli, hogy korlátozzák a forgalmat azokból az országokból, ahol már történtek megbetegedések.

A koronavírus-járvány december közepén indult Kínából. A hivatalosan COVID-19 névvel jelölt vírusfertőzés már több mint hetvenezer embert megfertőzött szerte a világban, több mint kétezren pedig meghaltak a kórban. A megbetegedések és halálozások túlnyomó többsége továbbra is a kínai Hupej tartományban történt.

Kapcsolódó írásaink